A „vándorasztalos” cigány honfitársunk

A nágocsi Zichy-kastély                 

Bemutatunk egy exkluzív történetet, egy mai magyar példamutató cigányemberről. Különböző internetes forrásokból, egyúttal  dokumentálva azt is, hogy a romák semmivel sem „rosszabbak” a nem romáktól és épp oly tehetségesek vannak közöttük, mint akármelyik magyar vagy más nemzet tagjai között.

A sok zenész és egyéb kiválóság közül a „vándorasztalos” Rostás Árpádot választottuk.

Előre bocsátjuk: csak a munkásságának dokumentumait és azok körülményeit mutatjuk be röviden, nem bonyolódva bele sanda, pénzügyi gyanúsításokba, amivel a jobboldali orgánumok igyekeznek fogcsikorgatva és bőszen lejáratni Őt. Nem vagyunk nyomozó hatóság, így az össze-vissza beszédbe nem avatkozunk bele és nem ítélkezünk. (Azért azt megjegyezzük, hogy akik arra is képesek, hogy az általa ültetett cigány-magyar barátságfáját (a diófát) másnap kitörjék – azok nem emberek.  Elvakult rasszisták, akik százan együtt sem lennének képesek egyetlen olyan alkotómunkát létrehozni, mint Rostás.) Rostás Árpád munkái különben is önmagukért beszélnek.

Ki ő? Honfitársunknak. Hányatott gyermekkora volt, Nágocson, a Zichy-kastély nevelőotthonában gyerekeskedett (szerelemgyerek volt) s ott is tanult asztalos inasként, majd Pesten a Kazinczy utcába került egy mesterhez, akitől e gyönyörű munka minden csínját-bínját megtanulta. Aztán más mesterek és szobrászok mélyítették ez alaptudást, akiknél a mesterség régi (középkori) restaurációs eljárásait, anyagait, szerszámait, természetes pácait, stb. megismerte.

Feltűnő képzettségének hamar híre ment és kuriózumjavítási munkákkal bízták meg.  Hívták a MT Akadémiára az Országházba, az ülésterem faburkolatának restaurálására, majd a Gellért Szállóba, a marcali Széchenyi-kastélyba, stb.

S megjöttek az első külföldi meghívások is. Szentpétervárra, a Vatikánba (a pápa trónját faragta ki),

Párizsba (a versaillesi konzolasztal javítása különösen nagy sikert aratott, a Napkirály parkettáinak munkálatai nem különben.) Itt említem meg, hogy milyen is az a „csínja-bínja" eljárás: a parkettát kukoricagóré léceiből illesztette össze, a páclébe lószart kevert és belepisilt.

Aztán hívták Angliába, Németországba, a Volksbank tetőtéri ablakainak felújítására, Ausztriába (a Melki Apátságba), stb. Közben kitüntették a Magyar Örökség Díjjal az Akadémián. Nagyon boldog volt. Munkásságával elismerést hozott a magyar hazának, a magyar embereknek.

Szándékosan nem azt írtam, hogy a cigányoknak. (De talán annyit írhattam volna, hogy a magyar cigányoknak.) Hiszen ízig-vérig magyarnak tartja magát s családját (két gyermeke van).

 

Elmesélte még, hogy a folyó megrendeléseken túl van egy nagy álma: felépít egy gótikus katedrálist, Nágocson. (Hozzákezdett a szervezéshez, az előmunkálatokhoz). Ebbe belefaragja Magyarország elfogulatlan történelmét, a Himnuszt, a Szózatot, stb. (Tessék figyelni, Kerényi úr! Ez talán hitelesebb lesz, mint eddigi „jobbra tarts”, politikai indítékú barkácsoltatásai). E munkába bekapcsolja az állami gondozottakat és a környékbelieknek is munkát biztosít. A cigánygyerekeknek táborokat szervez, ahol a mesterség alapjait tanítja. A katedrális mellé kulturális központot és öregek otthonát is tervez.

Munka, öröm, hasznosság – ezek a példás jelszavai. (Benne van ebben Nagyléta folytatása is, anélkül, hogy Ő erről tudna.)

Néhány fotót is beépítettem e cikkbe. Hitetlenkedők számára (is). Lássák a színvonalat s hogy a szívós tanulás, munka, mit eredményezhet. Ha akar az emberfia, a cigányfia. Dolgozni kell, művelődni kell, ez az ír mindenre s ez a balzsam a rossz érzésekre s ez a módi a beilleszkedésre, a felzárkózásra, magyar cigányok és magyar szegény emberek!

A „vándorasztalos” Rostás Árpád életét és munkásságát pedig kísérje tovább minden szép és jó. Kísérje a segítőkészség mindenkitől, politikai hovatartozástól függetlenül. Kövessék példáját. Éljen és alkosson minél tovább.

Szaktáborokban tanítja a gyerekeket. A Jövőt.

 

Hajdú

2016. december 03.

Dajcstomi, Kiafasztomi lemezei

Jeles-jellegzetes nímandunk ismét feltette a lemezt. Pontosabban, le sem vette. Születése óta jár a szája, elvégre ő és jó-barátja, aki Nagy-szájúbb Tomikájától is, ő is jártatja. Régen járatják együtt. Még a prágai kockaköveken baktatva jártatták, magukat és a szájukat, így együtt.

Egy cseh lányka le is fotózta őket. Íme:

KIAFASZTOMIKA ELSŐSORBAN OTT  IS  A LÁNYOKAT FIGYELTE. LÁMCSAK:

ELVÉGRE OTT IS, ITTHON IS EZ A LÉNYEG. GYAKOROLJA IS RENDRE. NINCS LEÁNY, ASSZONY, AKIT MEG NEM …KHM… MEG NEM NÉZNE. Futnak is előle ifjak és vének. Nincs nagyobb riadalom, csak egy kicsi. Inkább, hogy, na, ki lesz a nyertes. Huncutok is ezek az asszony népek. S akkor meg csodálkoznak, ha, ugye…

Legutóbb vendége volt Friderikusznak.

Lássuk-halljuk legújabb lemezét. Mit mondott neki? A beszélgetésből kiderült, hogy Csehországban nemcsak szlovákul váltották a szót. Mert ott ő bizony már értette, hogy ano (igen) és válaszolt is, hogy nyet (nem). Csak egyre mondta, hogy ano: a nőkre. S lassan már megtanult magyarul is, hibátlanul ejti, hogy esztet, asztat. Bizony. A Főnökével is egyetért, ha nőkról van szó. Meg azért értenek egyet, mert neki pénz kell, na nem „arra” (azok adják magukat ingyen) hanem a mellékesre, a piára (nem félreérteni!).

De van itt még egy fontos dolog. Ez Főnökének nagyon fontos. Tomika Emtékáelnök is, kérem. Bizony. Nem hiába vezeti ezt az  egyesűletet, már  a harmadik helyre tornáztatta fel őket. S ez már dobogós hely. Mert ő csak dobogón tud állni  Meg ahol kell. Igen ő jól áll mindenféle helyen, Pártban, EP-ben, ebben, abban, lócán, dikón és parkban, mert ott olyan puha a fű (pfű, de kimelegedtem, na nem a fociban, másban). S ez kérem jóval fontosabb, mint a beléptető rendszer .eltűnése.  Eltűnt és kész. Ebben az őszi ködben minden megeshet.

Nem tudom, hogy női csapata a van-e az MTK-nak, Bizonyára. Hát hogy is lenne meg enélkül. Legalább tizenegy kell a pályára. Esetleg még tartalék is.  Ezt a csapatot nagyon szereti. Mindet. Hiszen ezek nemcsak fociznak, ugye, hanem Kiafsztomikának másban is rendelkezésre állnak. Egyenkét, vagy akár kettessével is. (Nézzék a képet, pont 11.)

Hallgassunk még bele a beszélgetésükbe:

Dajcstomi lenyomta Friderikuszt

Deutsch "Kizökkenthetetlen" Tamás tegnap megmutatta, akárki akárhogy rángatja a lemezjátszót, majd a lemezjátszó alatt az asztalt, az ő tűje meg nem ugrik, a fordulatszáma nem lassul, üzembiztosan lejátssza a lemezt, amit felrakott. Morális gátlások, őszinteség? Ugyan kérem, mióta itt piacgazdaság van és ilyen körülmények között vállalkozni lehet ő vezető politikus, és levedlette ezeket régen. Szegény Fridi, azt hitte hogy, közben meg dehogy. Ő tényleg elhitte magáról, ha valaki, akkor majd ő kirángatja egy őszinte pillanatra dajcstomit a saját kis világából, 24 óra alatt nem létezik, hogy egyszer ne essen ki a szerepéből. Ott hibáztad el, kedves Sándor, hogy azt hitted nem létezik, hogy ez nem álca, ne szerep legyen, de tévedtél Kiafasztamás azért kizökkenthetetlen, mert neki - éppen - ez az élete. Ő nem megjátssza, hogy a csapodárság elintézhető egy vállvonással meg azzal, hogy énnekem mindig egy feleségem volt, Sanyikám. Szerinte természetes és tök oké, hogy uralkodásuk alatt a fideszesek gazdagodnak, mint állat, hogy családi vonalon sportklubokat szereznek meg. Sőt, a kérdést sem érti igazán, és Fridi okvetetlenkedésére a legkézenfekvőbb durcás kisgyerekmódon reagál: engedd meg Sanyikám, hogy esztet' én másképp gondoljam, mert a politikusok lopnak, dogma, csak egy leegyszerűsítés, egy pletyka. (muhaha) Azt megengedi nagy kegyesen, hogy a Fidesz sem tökéletes. Magának meg azt, hogy időnként trágár legyen. Álságos szemforgatás lenne tőlem, ha pont én megszólnám ezért. Ráadásul engem speciel szórakoztatnak az ilyen jellegű kirohanásai. De azt elfogadom, hogy a stílus másokat megbotránkoztathat, bár nem találkoztam még olyan szabállyal, ami szerint kötelező volna dajcstomit olvasni/követni Twitteren vagy egyáltalán odafigyelni rá. Ettől sokkal érdekesebb kérdés - legalábbis szerintem - hogy tarthatná-e a kapcsolatot Szörgyeteg Lajossal, vagy letépnék a fejét érte és a torkába hánynának egy barátkozós sms elküldése után mintegy másfél percre, hogy ebből nem derült ki semmi azon kívül, hogy a megrögzött faszozó szerint a geciputtonyozás pfúj rossz, Lali őnékije nem baráttya és nem is volt az sose.

Na már most:

Ha egy riportalanyról egy hosszú-hosszú beszélgetés alatt nem derül ki semmi, az vagy a kérdező hibája, vagy az illető történetesen politikus.

Friderikusz Sándor műsora azért is különleges, mert tényleg nagyon hosszú az az egy nap, amit összezárva tölthet aktuális riportalanyával. Azt vallja, egy-két óra alatt bárkiről lehull a lepel, ha addig tartja is magát. Semmi pluszt nem tudhattunk meg Deutsch Tamásról - ezt a kritikát maga a kérdező fogalmazta meg a házigazdától a fideszes honatyáról.

Deutsch elmondta, sohasem hitte volna, hogy egyszer ennyi pozíciót fog betölteni: miniszterként, frakcióvezetőként, EU-képviselőként is bizonyíthatja rátermettségét. Friderikusz megkérdezte tőle, nem azért került-e Brüsszelbe, mert pártja parkolópályára akarta őt tenni. A politikus szerint ez badarság. Ezt követően beszélt Orbán Viktorhoz fűződő barátságáról, ami harminc évre nyúlik vissza. Bármikor felhívhatják egymást telefonon, mindenben a másik segítségére sietnek. Szóba került a Juhász Péterrel folytatott drogpere. Deutsch most is váltig állította, hogy sohasem fogyasztott kábítószert. Friderikusz élesen nekiment a politikusnak: azt mondta, kívülről úgy tűnik, mintha mindent megmondanának felülről a pártban, mindig Orbán dönt. Deutsch ezzel szemben azt állította, ez nem így van.

Természetesen az EU-képviselő hírhedtté vált Twitter-bejegyzéseiről sem feledkezett meg a házigazda. Friderikusz kritizálta Deutsch csúnya beszédét, aki rendszerint trágár kifejezéseket használ a közösségi oldalán. A politikus azonban – kissé érthetetlen módon – magánbeszélgetésként tekint a Twitterre, holott jól tudhatja: az egész világ láthatja, mit ír ki.

Deutsch Tamás, mint az MTK elnöke egyébként a vg.hu kérdésére elmondta, szó sincs a beruházás leállításáról. A változás csupán azt jelenti, hogy a felújítás ugyan kikerült abból a körből, amelyért a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK) a felelős, de a tavalyi kormányrendelet, amely rögzíti, hogy mely stadionok felújítását segíti az állam, nem változik.

Információnk szerint ez annyit jelent, hogy az “út a kék-fehér csodához”, az építkezés elindulhat, sőt, jelentősen fel is gyorsulnak a folyamatok, mert az állami cég, a BMSK helyett az MTK lesz a felelőse a beruházásnak.

A klub közleményében tudatta, hogy a Nemzeti Stadionfejlesztési Programban meghatározott fejlesztés végrehajtására az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Testgyakorlók Köre (MTK) sportegyesület a támogatási szerződést megkötötte és a minisztérium a fejlesztési források első részét már az egyesület rendelkezésére bocsátotta. A Hidegkuti Nándor Stadion újjáépítési munkálatai a fejlesztési programnak megfelelően zajlanak.

A Nemzeti Stadionfejlesztési Program megvalósításához kapcsolódó további intézkedésekről szóló kormányhatározat értelmében a Hidegkuti Nándor Stadion ötezer férőhelyes lesz, 800 millió forintos keretösszegből valósul meg úgy, hogy 2014-ben 560, 2015/16-ban pedig 240 millió forintot használhatnak fel.

A mellékelt képen pedig őt használják. Éppen.

Jaj, de sokat fecsegtem erről az aranyifjúról (talán megbocsássa nékem), miközben elálmosodtam. Ideje ágyba bújni. Egyedül? Még nem tudom eldönteni. Megkérdezem Kiafasztomit. Ő pontosan tudja. Pont. Támpont – az erényhez.

Végül: Lányok, asszonyok, vigyázzatok Tomika fúrójára s amilyen fúrkálós világban élünk, még barátja – és nagyfőnöke – is vigyázzon, mert egyszer őt is megfúrja. Tomi. Ki más?

 

Négyessy

2016. november 27.

 


A harangöntő

Magyarországot megalázó, zsákutcába navigáló, népének zömét kifosztó kormányzást leváltani akaró honfitársamnak, szervezeteknek, azok vezetőinek szíves figyelmébe ajánlom az alábbi történetet. Rövid, de nagyon el kell gondolkodni minden során. Példáját pedig szigorúan valósítani kell az együttműködés gondos, vonzó, kompromisszumokat kereső szervezése során.

Egy világhírű rendező, Tarkovszkij: Andrej Rubljov c. filmjét idézem fel, nagy élményeim egyikét.

A remekmű az ikonfestő Rubljov története, benne egy ifjú harangöntőé, akinek drámáját mutatom be, elsősorban.

A tatárok dúlta helység – melynek templomát sem kímélték – a vész múltával harangot öntet. Ám a kegyetlen harcokban a környék harangöntő mesterei mind odavesztek. A Nagyherceg harangöntőt kereső lovasainak hangos beszélgetésére figyel fel egy ifjú s rövid habozás után jelentkezik, hogy ő elkészítené azt a harangot. A lovasok eleinte csak nevetik a legényt, de sok választásuk nem lévén, végül is magukkal viszik Boriszt, aki váltig állítja, hogy ő mindent tud e mesterségről, hiszen apjával együtt sokat dolgozott és apja halála előtt elárulta neki a harangöntés titkát.

Borisz munkához lát. Előbb az agyagot kell megtalálni, kiválasztani. Hiába sietteti a Nagyherceg, Borisz nem kapkodja el, kitartóan keresi a legmegfelelőbbet. Társai is abba hagynák már, de Borisz türelmesen keres, és végül talál. Mert nem akármilyen anyag kell a harangöntéshez. Rosszul választani egyenlő a kudarccal, az égetés összeomlásával.

S elkezdődik a kor (XIII. század) technikájának szintjén egy hatalmas építkezés.

Indul az állványozás, majd a harang helyének ásása, a formálás, a hevítés, a hűtés és végül az agyag izgalmas elválasztása az öntvénytől. Mindez sietség nélkül, szakszerűen, pontosan egyben lobogó lelkesedéssel. S közben lezajlik egy döbbenetes dráma Boriszban. Kétsége, hogy minden gondossága ellenére sikerül-e? Ő tudja, miért e vívódás. Végül bevallja. Mert csak hite lobogott, sikerülnie kell, mert nem akárhogyan készítette elő ezt az óriási vállalkozást. Harangot önteni minden eshetőséget számbavenni-módon lehet csak. Csak így lehet. Komolyan, felelősen, szaporábban dobogó szívvel.

S mikor az eredmény mindenkit megörvendeztet, az a gondos, figyelmes ifjú sírva fakad. Az örömtől is, a kiállt izgalmaktól is, de leginkább – s itt a bevallás – azért, mert az apja sohasem mondta el neki a harangöntés titkait. Amit apja mellett hallott, látott, ennek alapján fogott hozzá ehhez az óriási munkához. Harangot önteni nagy tisztesség. A harangra nagy szükség van.

A harang-jelzés az Embereket értesíti örömről, bánatról, vészről.  Egybe-hívó eszköze egy közösségnek, mely harang nélkül süketebb. A néma templomok nem templomok. A harangoknak szólni kell, zúgni kell.

A Nagyherceg még egy köszönetet se mondott Borisznak. Nem baj, nem ezért csinálta s nem is ezért sírt. Azért sírt, mert végül is nem tartotta tökéletesnek a munkáját, ezt a harangot. S akkor ez a gondos, szenvedélyes, komoly fiatalember veszi a vándorbotot, hogy új munkát keressen, még jobb agyagot, hogy még szebb hangú harangot öntsön, az embereknek még bensőségesebb örömöt adjon. Örömöt. A tökéletesebb alkotás kondulását. Érted. Értünk. Szívünk együtt dobbanásáért. „…S a haza fényre derül”. Ezt írta rá egy újkori Borisz a fenti harangra.

 

Négyessy,

2016. november 19.

 

U.i.: Magyarország Nagy Hercegének és a kis hercegecskéknek is jó lenne ezt kis cikkecskét elolvasni. Hátha... Bár ez lehetetlen, hiszen ők nem olvasnak csak a pénzecskéiket. A beszédeiket pedig mások írják, ők csak felolvassák (pl. Bayer Zsoltika).


„Van-e még magyar dal Váradon?”

A címbeli kérdést szeretett költőm, bús Juhász Gyula tette fel Testamentom c. versében. Megidézem ezt a remek végrendeletet, hogy utána megismételjem napjainkra érvényes kérdésemet: Van-e még magyar dal ma Váradon?


Testamentom

Szeretnék néha visszajönni még,
Ha innen majd a föld alá megyek,
Feledni nem könnyű a föld izét,
A csillagot fönn és a felleget.

 

Feledni oly nehéz, hogy volt hazánk,
Könnyek vizét és a Tisza vizét,
Költők dalát és esték bánatát:
Szeretnék néha visszajönni még.

 

Ó, én senkit se háborítanék,
Szelíd kísértet volnék én nagyon,
Csak megnézném, hogy kék-e még az ég
És van-e még magyar dal Váradon?

 

Csak meghallgatnám, sír-e a szegény,
Világ árváját sorsa veri még?
Van-e még könny a nefelejcs szemén?
Szeretnék néha visszajönni még!

 

És nézni fájón, Léván, Szigeten,
Szakolcán és Makón a hold alatt,
Vén hárs  alatt az ifjú szerelem
Még mindig boldog-e és balgatag?

 

És nézni: édesanya alszik e
S álmában megcsókolni a szivét
S érezni, most is rám gondol szive:
Szeretnék néha visszajönni még!

 

(A jobb oldali képeken: Léva, Máramarossziget és Szakolca látható.)

Van-e még magyar dal ma Váradon? Igen. Csak egy kis bibi is van. Egy magyar püspök – nevesül Tőkés László és „kórusa” - énekel, de nem egy nótát fúj a váradi s erdélyi magyarokkal. (Pedig „Te benned bíztunk…” valaha.) Összeszövetkeztél a gonosszal. Annak legnagyobb örömére. S az egész erdélyi magyarságot megosztottátok. Egymásra fújnak most már, mint idehaza is szép Magyarországon. De már átterjedt Lévára, Máramarosszigetre és Szakolcára is, az „elcsatolt részeken” mindenütt. Fertőztök, mint a pestis.

S hiába sóhajtozol Bátyám, bús Juhász Gyula „örök” Annád után. Anna elfakult, addig tapsoló hívei elszéledtek, már nem uralkodik se rajtad, se senkin. De emlékeinkben él. Ahogy versedben írod:


Anna örök

Emlékeimből lassan, elfakult

Arcképed a szívemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Amen.

(A jobboldali fotón Sárvári Anna, a váradi színésznő.)

Csak az emlékeidben. Csak az emlékeinkben uralkodol. De egyszer, talán még lesz kikelet Erdély felett s Juhász Gyula est a Szigligeti Színházban, ott ahol Anna játszott. A közönségnek, s Veled. De most még esténként, elalvás előtt – álmaimat könnyítendő – verseket mondok, így a Tieidet is. Kettőt tudok memoritert, az egyiket, a kedvesebbiket „felmondom” Neked, vigasztalásul is, a magaméra is, s jó magyarjaink számára is, akik még hisznek a XC. zsoltárban.

 

Milyen volt

 

Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
De azt tudom, hogy szőkék a mezők,
Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár
S e szőkeségben újra érzem őt.

 

 

 

Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,
De ha kinyílnak ősszel az egek,
A szeptemberi bágyadt búcsuzónál
Szeme színére visszarévedek.

 

 

 

Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,
De tavaszodván, ha sóhajt a rét,
Úgy érzem, Anna meleg szava szól át
Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.

 

 

Bizakodásom alapja, a Holnaposok szoborcsoportja Nagyváradon. (Ady Endre, Juhász Gyula, Dutka Ákos, Emőd Tamás.) 2012. október 25-én avatták. A polgári progresszió hívei állították és hirdetik: „van még magyar dal Váradon”. S lesz! Örökkön örökké. Ámen.


Négyessy

2016. november 13.


A kínai ajándék

Orbán miniszterelnök úr Kínától várja a „megváltást”. A „hanyatló EU” helyett. Ahol természetesen vita folyik a gazdaságpolitika, ezen belül az EU gazdálkodás jövőjével kapcsolatban (is). Egyébként Orbán úr nemrég még soros elnöke volt e szervezetnek; és – nem mellesleg - saját fészkébe jól belepiszkolt. Most, hogy végre igent mondott súlyos itthoni baklövéseinek kijavítására, enyhült valamit a helyzet, de várjunk még. (Egyelőre arra törekedett, hogy a markát tarthassa.) Ugyanis ígéretei s a megvalósítás között óriási még a táv, nem beszélve arról, hogy itthon már azt erősítgette, hogy az eleve elhatározott cél változatlan. Janus-arc! Időhúzásra játszik. Ami pedig Pekinget illeti – a minapi gazdasági kölcsönnel kapcsolatos megállapodást is beleszámítva: tudnia kell, hogy ott sem agyament „mandarinok” ülnek a jüan fazék mellett. A varsói és most a pesti gesztusaik is jól kiszámított lépések. Élni e segítséggel és egy majdani további kapcsolattal – amiről szó van, ha a nyáron Pekingbe utazik - csak garantált szavahihetőséggel, korrektséggel lehet. Természetesen örülök a legkisebb pénzügyi előrelépésnek is, mert ez az ország érdekeit szolgálná, s ez fontosabb, mint elnökünk ilyen-olyan személyisége. DE ELŐRE LÉPNI CSAK SZAVAHIHETŐSÉGGEL LEHET! Teljesítményeket, korrekt hasznosítást és elszámolást, fellendülést elősegítő befektetéseket és mindent, ami ezekkel jár. Különben Pekingben majd kölcsönös kereskedelem helyett csak „bölcs mosolyt” kaphat. Ezt minden mennyiségben. S mellé ajándékba egy fölöttébb hasznos tapasztalatot. Ha erre egyáltalán igényt tart. Jó lenne.

Elmesélem Kína egyik legsikeresebb emberi, vezetési tanítását, Lao-ce bölcseletének, a Tao-nak rövid foglalatát adva.

Lao-ce azt mondja: ne avatkozz bele a természet rendjébe! Annak világos és egyenes útjába. S ne térj le erről az útról, menj rajta rendje szerint. Milyen ez az Út?  A nem cselekvéssel szemben (sablonosan ezt szokták „rákenni”)  a világegyetem törvényeihez illeszkedő, az állandó változást jelentő út ez, ahol minden ütközik, egybeolvad, ÉS KÖLCSÖNÖSEN ÁTALAKUL (Tehát „cselekszik”) Híres figyelmeztetése: A balsors a szerencse függvénye, a szerencsében pedig ott bujkál a szerencsétlenség! Továbbá, különbséget tesz az Ég Tao-ja és az emberi Tao között. Az Ég Tao-ja a természeti nem cselekvést és cselekvést, az ember Tao-ja pedig azokra az emberekre vonatkozik, akik hagyják a dolgokat menni a maguk természetes útján. A nem cselekvés nála az alázatot jelenti s az önzetlenséget. Szerinte a jó kormányzó szerény, bölcs, gyengéd és megértő. A látszólagos gyengeséggel kerekedik felül az erősön.

Lao-ce mélyen elítéli a háborúkat, melyek akadályozói hogy az úton alapjában jobb minőségben haladhasson előre az emberiség. Békét, munkát, örömöt kell adni az embereknek, hogy a természet szerint élhessék mindennapi dolgaikat. Hogyan működik ez a gyakorlatban? Úgy, ahogy a Napnak fénye van, a virágoknak illatuk, az embereknek szellemük van.

S ez a szellem, ha egy a természet módjával, akkor a munkájában tökéleteset alkot. Mert tökéletesen ismeri anyagát, amivel dolgozik.  A gyakorlati hogyanra idézem e Lao-ce korabeli példát:

„Ven Hui herceg szakácsa egy ökröt darabolt fel. Ráillesztette kezét, vállával nyomást fejtett ki rá, elhelyezkedett lábával, nekifeszítette térdét, s ahogy a bőr sercegve repedt és a kés tovasiklott a húsban, az egész ritmikusan folyt: a hangok, és mozdulatok úgy kapcsolódtak egybe, akárcsak a „Szedererdő” táncban, vagy a King Sou muzsikájában.

-Ah – kiáltott fel a herceg – hiszen ez bámulatos, szinte tökéletes művészet!

A szakács letette a kést és a herceg felé fordulva így válaszolt: Szolgád a Tao tisztelője, ezért halad mesterségében. Amikor először kezdtem ökröt darabolni, semmi egyebet nem láttam, magam előtt, mint az állati test tömegét. Három év múlva kezdtem aztán nem egyben látni. Ma már teljesen a szellem szerint járok el, nem szemem látása irányít. Érzéseim használatát kikapcsoltam és szellemem szabadon cselekszik. A természetes irányvonalakat követem, behatolva a nagy réseken, áthaladva a test üregein, értékesítek minden adott előnyt. Ügyességem tájékozódik az inak, és porcok között és elkerüli a nagyobb csontokat. A jó szakács évente egyszer cserél kést, mert vág; a közönséges szakács havonta egyszer, mert eltöri. Én tizenkilenc éve használom késemet, több ezer ökröt szeltem fel vele s pengéje még ma is olyan éles, mintha csak az előbb került volna ki a köszörűkő alól. A csontok között vannak hézagok és a pengének nincs vastagsága, az behatol a hézagba és kényelmesen siklik tovább: a pengeél számára akad hely bőven. Mindamellett, ahányszor csak egy bonyolultabb ízülethez érek, átlátom a nehézséget, óvatosan és figyelmesen haladok tovább. szememet le sem véve a nehéz pontról s kezem lassan működik. S egyszerre: íme, a késnek egy szinte teljesen észrevétlen mozdulatára az egész szétválik, s úgy hull le, mint rög a földre.

Ilyenkor ott állok a késsel a kezemben, körülnézek, bizonyos elégedettséggel pihenek kicsit, majd megtörlöm tisztára a kést és helyére teszem.”

Ven Hui így szólt:_

„Pompás! Szakácsom szavait hallgattam s megtanultam belőlük, hogyan kell bánni az élettel.”

Kedves Olvasó, ezek után már tudod is (meg az országlónk is), miért és hogyan éld napjaidat, ha hajlandó vagy kiművelni magadban a Tao tanításait. (S MÉG VISSZAFIZETNI SEM KELL A KÍNAI AJÁNDÉKOT!)

Végül Lao-ce még megjegyzi: Lám, a nélkül is megismerheted a világot, ha hazulról ki sem mozdulsz. Évezreddel később Szent Ágoston így ír: „Noli  foras ire, im interiori homine habitas veritas”. Magyarul: Ne fordulj kifelé, térj be magadhoz, a belső emberben lakik az igazság. Lám, a dolgok összeérnek, a világ egy, kicsi meg nagy egyszerre és végtelen. Bölcsessége is. S nemcsak a „hivatásos” bölcseké, az egyszerű emberé is. Lásd Ven Hui herceg szakácsát.

 

Hajdú,

2016. november 06.


 

Viki majom és a család

A mi kedvelt majmunk már nem Charlie, hanem Viktor. Igen, ez olyan családias név. De ez a mi Viki gyerekünk az őserdőben él, fáról-fára ugrál (s országról országra) és banánon él, bár a túrót, pontosabban a júrót jobban szereti. (Nem is tudom, hogy kiről van szó, kedves Olvasóim talán kitalálják.)

- Nyilatkozzon Viki úr.

- Igen. Én a banánt jobban szeretem, mint ti.

- Miért?

- Azért mert az jobb, mint a száraz kenyér, amit a magyarok jórészének adtok.

- Jé, hát ezt is tudja? Honnan tudja?

- Járok én elvtársak a nép között s magam tapasztalom. S tapasztalok még több dolgot, köztük disznóságokat is. S ezeket majmolják a többiek is, állatok, emberek stb.

- S egyedül jár? Nem fél, hogy egyszer kupán ütik egy foci kupán kapott serleggel?

- Én gyorsabb vagyok, visszaütök és utána felmászom a fára. Ezek nem tudnak utánam mászni. Csak a nép nyakára.

- Mivel, hogyan?

- Adókkal, elbocsátásokkal, leépítésekkel stb. Munkahelyek pedig nuku.

- Ezt is tudja?

- Igen, s még azt is, hogy ők pedig gyarapodnak, épületeket vesznek-adnak, földeket ajándékoznak, de csak a csókosaiknak. Meg stadionokat is építenek, a nép pénzéből, de közönség az nincs bennük. Meg még stadionokat is építenek tucatjával, a nép pénzén Szőlőskerteket adnak, persze csak annyit amennyit az átlgemberek kapnak

- Ön szereti a szőlőt:

- A banánt szeretem. A banánt. Teccik érteni? S most tessék velem jönni, elmegyünk egy gyárba. Megmutatok Önnek valamit. Elmennek. A gyár kapura felírták: Munkásokat keresünk. Nyitnánk a kaput. Zárva. Csengetünk. Semmi. Pedig mi jelentkezés miatt jöttünk. Még egy csengetés. Kicsoszog egy üreg kapus, mondjuk neki, hogy munkásfelvételre jöttünk. Az öreg végigmér bennünket és szótlanul visszamegy. Ismét csengetünk. Lassan újra kicsoszog s kérdően néz ránk, majd megszólal, az előbb már mondtam, nincs fel-vé-tel!

- Miért?

- Mert a gépeket eladták, a gyár kapura pedig most írják rá, hogy az egész gyár eladó.

Jaj. Csak nem? Miből lesz nekünk keresetünk, s egy kis kenyerünk?

- Ezt én nem tudom. Kérdezzétek meg a kenyéradó gazdátoktól!

- Hát ilyen is van? Eddig csak a csókosainak adott. A nép egy részének pedig még egy kis kenyérmorzsája sincs!

- Ez lehetetlen.

- Menj a nép közé és ezt is nézd meg.

- Megyek, ha merek. Ui. a titkos szolgálat esetleg követhet.

Legrosszabb esetben felmászom a fára. Oda nem mernek követni. Hi-hi-hi!

- Várjon még egy kicsit, van még néhány kérdésem.

- Tessék.

- A kenyéradó gazda kiknek osztogatja a pénzt, ha nem a szeretett népének?

- Ön naiv ember. Elmondom, hogy kinek, kiknek. Először is magának, mert nagyon szereti a pénzt, főleg a júrót. Továbbá a csókosainak, akik akkor azt tesznek, amit a főnök diktál. Ezután a gombnyomatóinak a parlamentben. Ennek a nyomogatásnak, nyomulgatásnak már hagyománya van szép hazánkban. Árpád apánk, midőn benyomult a Duna-Tisza közé, aszonta, na ez a hely éppen nekünk való és letelepedett az ő népével együtt ide.

- Van valakinek ehhez hozzászólása? Van bizony, a környező népeknek volt.

- Pedig ismétlem. semmi közűk hozzá, kik és miért telepednek ide.

- Már hogyne volna közük. Az új Árpád – nevezzük felcsúti gyeröknek – van  Elvégre és felvégre ő a fejedelem!

- Úgy gondolod?

- Igen. Tudod, hogy volt már itt egy viki, vitéz nagybányai Horthy miki, viki. S volt neki egy szövetségese is, valami Adolf (viki, aki diadalt akart minden népen aratni). Ezt a komát szövetségesének tartotta és kötelme alapján a második világháborúba katonákkal segített a világot megverni akarót.

- Ne mondd. Sikerült neki?

- Neki sem, a magyaroknak sem, mindössze annyit sikerült elérnünk, hogy kétszáznyolcvanezer katonát veszítettünk el a háborúban. Mi.

- Ez bizony szép summa. Gondolod, hogy a mi Vikink is követi az elődjét?

- Ő a példaképe, s meg jó pár diktátor.

 

Hajdú,

2016. október 29.

„Munkát! Kenyeret”!

A régi jelszó most LETT igen csak korszerű. Most lett igazán az! Elmondom, hogy miért:

  1. Munka.
    A mai Magyarországon igen csak sok embernek nincs munkája. Saját lakása, hajléktalan igen sok ember. Kukáznak, padokon alusznak, éheznek stb.

  2. Saját kimutatásuk szerint is 40,000 gyerek éhezik. (Alultáplált.) S nyolcszázezer  szegény embert tartanak nyilván. Ezzel szemben  a kiválasztottaknak annyi a pénzük, hogy még a zsebükben sem fér el, külön ládában tartják a (főleg a” júrót”  szeretik).

  3. Mindez miért? Mert országunkat egy kekec diktátor „vezeti” (félre).

  4. Ez a kekec pasi leverte saját népét is a földig, vagy inkább a földbe (szeretné).

  5. Ez a kekec fickó, Orbán elvtárs, aki csak folyton kvótázik, és nótázik, hogy Sebaj fiúk, egyszer majd jobb lesz (Hi-Hi-Hi). ÚGY ELFÚJJA A NÓTÁNKAT, HOGY BELEGEBEDÜNK.

  6. Igen, itt egy diktátor diktál, izgat, igazgat.
  7. Csak annyit tud karatyol, hogy kvóta, kvóta, kvóta. Ennyit tud szegény – felolvasás nélkül – fecsegni.

  8. Orbán ördögi terve, hogy új országot hoz létre. Igen. A góbi sivatag kellős közepébe.

  9. Ezért is mondják rá, hogy hazaáruló.

  10. De lehet, hogy úgy jár, amit Ady ír. Idézem:

Dózsa György unokája vagyok én,
Népért síró, bús, bocskoros nemes.
Hé, nagyurak, jó lesz tán szóba állni
Kaszás népemmel, mert a Nyár heves.

A Nyár heves s a kasza egyenes.
Hé, nagyurak: sok rossz, fehér ököl,
Mi lesz, hogyha Dózsa György kósza népe
Rettenetes, nagy dühvel özönöl?

Ha jön a nép, hé, nagyurak, mi lesz?
Rablóváraitokból merre fut
Hitvány hadatok? Ha majd csörömpöléssel
Lecsukjuk a kaput?

S akkor kegyednek kinyitjuk a börtön ajtót és vége a dalnak, a diadalnak.

Mindezeket írtam a mai 56-os emlékezés elé. Nem tudom, hogy ezen az ünnepen mi lesz a téren, de talán – a baloldal – a jelzett követeléseket az elnök képébe kiálltja. Munkát, kenyeret!

Én ezt mondom ott: Éljen a magyar  KÖZTÁRASÁG, ÉLJEN A MAGYAR HAZA!

Négyessy,

2016. október 23.

„Az emberi nem őrzése a bölcsőnél kezdődik"

(J. A. Comenius)

Három éve folyik az oktatásban-nevelésben a klasszikus polgári hagyományok kiiktatása. Rendszerhű ifjak és nevelők kiképzése, alattvalókká degradálása.(Műveletlen embert könnyebb pórázon tartani.) Az átrendezés egyben kegyosztás is, az egyházak és az államosítás céljaira. A vezénylő Harcos Főfelügyelő parancsait Balog Zoli  tanító bácsi hajtja végre, akinek az oktatáshoz gőze sincsen, beszél, beszél, hogy teljék az idő a kicsengetésig.

Mit nem akarnak eleve ezek az ember-törpítő „nemzetnevelők”?

Egy világhírű filozófus, teológus,és pedagógus, nevesül J. A. Comenius. (Komensky) már a „sötét középkorban” olyan oktatási rendszert alapozott meg, amely máig ható (lehetne, pl. nekünk is). Ráadásul magyar vonatkozása is van.

Menjünk el Hozzá. Ahogy a Keleti Kárpátok hágóján Trencsén alatt – átautózunk, alig tíz kilométerre egy kicsinyke faluba, Nivnicébe érkezünk. (Akkor Morvaország volt a neve, most Csehország.) Itt született 1592. március 28-án – a malomban – Komensky, akiről az anyakönyvben azt olvashatjuk, hogy apja Szeges János volt. (Nem lesz majd véletlen, hogy – Lorántffy Zsuzsanna hívására 1650-től négy éven át tanítja a magyar ifjakat Sárospatakon.)

Nivnice restaurált malma, ahol Comenius született

„A Népek Nevelője” (ezzel a címmel ruházta fel az utókor, akinek műveit sok nyelvre pl.kínaira is lefordították) így vall pedagógiai nézeteiről:

Az iskolai oktatás-nevelés alapvető ugyan, de az ezt megelőző szakasza a gyermek életében elemi teendőket ró a szülőkre, főleg az édesanyára. Ennek értése s jó végzése nélkül nehéz lesz a gyermeknek is, a szülőknek is és a pedagógusnak is. Ezt írja:

„AZ EMBERI  NEM ŐRZÉSE A BÖLCSŐNÉL KEZDŐDIK, MIVEL MINDEN JÓ ÉS ROSSZ A KEZDETEKTŐL FÜGG. AMILYEN AZ INDULÁS, OLYAN A FOLYTATÁS. A TEST A FEJ UTÁN, A KOCSI A RÚD UTÁN MEGY. A LEGKÖNNYEBB AZ ELEJÉN KEZDENI, KÉSŐBB MÁR NEHÉZ.”

Mi hát a teendője az édesanyának?

„AZ ANYAI ISKOLA FELADATA, HOGY A GYERMEKET OKOSAN ÉS TISZTESSÉGESEN NEVELEJÜK, VEZESSÜK ÉS GYAKOROLTASSUK ŐKET A JÓ SZOKÁSOKBAN.”

Mik ezek? (Amelyek mibenlétét eleve ismernie kell a mamának, ahhoz, hogy figyelmét, s teendőit ehhez igazítsa.)

A gyermek fejlődésének legfontosabb állomásai:

újszülött: mozdulatai reflex-szerűek, sírással kommunikál, fontos számára a szemkontaktus és a testközelség, emberi hangra figyel

- 2-3 hónapos: mozdulatai koordináltabbak, kifejező sírás, gügyögés, szociális mosoly, figyelem a környezetére

4-5 hónapos: fejét emeli, forog, igényli a vele való foglalkozást, "beszélget", mozgó tárgyat vagy személyt szemével kíséri, apró tárgyakat a kezébe vesz, lábujjait szopogatja, megkezdődik a fogzás

- 6-7 hónapos: felüléssel, kúszással próbálkozik, egyre több hangot ejt, szótagokat mond, mindennel játszik, sok mindent megért, saját nevére felfigyel

- 8-9 hónapos: kúszik-mászik, felállással próbálkozik, gyorsan közlekedik, mindent kinyit, kipakol, 2 ujjal fog, első egyszerű szavait kimondja (mama, papa, nem, pápá, dádá), kiabál, tapsol, integet, mindenkit utánoz

- 10-12 hónapos: feláll, megteszi első lépéseit, naponta bővül a szókincse, bújócskázik, szereti a mesét, hangulatváltozások jellemzik, domináns oldala kezd alakulni

- 18 hónapos: egyedül jár, 1-2 szavas mondatokat mond, nagymértékű szókincsfejlődés kezdete, "Mi ez?"-korszak, kíváncsi, utasításokat végrehajt, szeret pakolni, építeni, labdázni, próbál egyedül enni, öltözni, önálló akarata alakulóban

- 2 éves: hiszti, "dackorszak", 2 szavas mondatok, nyelvtani hibák, mondókát, éneket mond, finom motorikus mozgások fejlődése (épít, rajzol, egyedül eszik, kirakózik), szobatisztaságra kezd figyelni

2,5 éves: ugrál, fél lábon áll, hosszabb ideig lefoglalja magát, napközben szobatiszta

- 3 éves: 3 kerekű biciklit hajt, lépcsőzik, lábujjhegyen megy, egyszerű vonalrajzot készít, folyamatosan kérdez, "Miért?"-korszak, társaival is kezd játszani, osztozkodni, teljesen szobatiszta

- 4 éves: mozgása egyre összerendezettebb, egyszerű emberrajzot készít, beszéde idegenek számára is érthető, önállóan ellátja magát, érti a "jó" és a "rossz" fogalmát, akaratos

- 5 éves: mozgása rendezett, mászik, szalad, fél lábon áll és ugrál, lépcsőzik, biciklizik, hintázik, finom motorikája is finomodik, apróbb tárgyakkal ügyesen játszik (legó, gyöngy, pötyi), szókincse egyre bővül, színesedik, nyelvtani kifejezőképessége egyre fejlettebb, beszéde érthető, összefüggő, minden hangot tisztán ejt, rajzai felismerhetőek, barátkozik, kialakul a szabálytudata

- 6 éves: teste átalakul, arányai megváltoznak, önálló, feladattudata alakul, szeret tanulni, minden területen finom minőségi változások jellemzik

- 7 éves: testileg, lelkileg, értelmileg, érzelmileg megérett az iskolára

A korabeli sárospataki iskola, ahol C. tanított


Négyessy

2016. október 16.


Gyógyfürdők, strandok és Pávai

Dr. Pávai-Vajna Ferenc főgeológus, akit háromszor temettek el.

Szeretjük mondigálni, hogy Magyarország gyógyvíz nagyhatalom. Ami igaz is. Ám bölcsen gazdálkodunk-e a hévíz vagyonnal? Egyes helyeken igen, országosan sok kérdőjellel ahhoz, hogy vonzó kül-, és beföldi turizmus legyen belőle. Lehetne? Igen! Nagy hasznot is hozó? Igen! Mit kellene tennünk? „Csak” azt, amit Dr. Pávai-Vajna Ferenc tanácsol. Ám a szakma s a fürdőkért felelős hivatalnokok alig-alig ismerik Őt (tisztelet a kivételnek) és ajánlásait. A Pávai hévizeiben fürdőző, gyógyuló közönségről már nem is beszélve. Ezerből  egy, ha ismeri jótevője nevét.

Néhány lelkes ember pedig megtesz mindent, hogy a világhírű geológust, a tősgyökeres székely-magyart és Bolyai rokont – megismertesse a „nagyérdeművel”. Akit – említettem, „ráadásul” az a megtiszteltetés is érte, hogy háromszor temették el.

Pávai nemcsak geologizált, politikai nézeteit is közreadta, keményen, ha kellett. Pl. Ezt írja az országos, „Magyarság” című lap címoldalán. Néhány részlet: „igaz, hogy elvettek tőlünk iszonyú nagyságú kincset, de akik azt mondják, hogy a megmaradtban semmi sincs, azok tévednek! Maradtak még kincsek. Hol, merre, kik hogyan tudják? Kevesen, néhányan, s milyen kevesen, milyen egynéhányan hisznek annak a kevésnek, s milyen sokan mosolyogják azokat, akik a munka gyümölcsével...s nem az elkeseredés lázával akarják fűteni azt a mozdonyt, amely megint Kárpátoktól-Kárpátokig viszi a magyar szót… és élni akarást”(!). Majd korholja azokat, akik „csak fecsegnek, nem ismerik a földet, a természetet, amiben, és amiből élünk. Miért nem tanuljuk meg? Miért nem tanítják meg, hogy a magyar föld megmaradt kincseivel is el tud tartani, ha megismerjük, ha megtanuljuk, hogy mi van benne, ha igyekszünk, ha nem vagyunk lusták kifürkészni, hogy a tudás, a haladó tudomány fegyverével hogyan tudjuk meghódítani mindazt, amit a természet nyújt, amit számunkra is megőrzött?”

Kéri: „figyeljenek oda a szakemberekre, segítsék őket, hogy ne szoruljanak az idegenre, hogy ne legyünk világ lázárjai, hanem nemzet, a dolgozó gazdag nemzetek között! Ma már a hazafiság: – dolgozni kell, jól, szakszerűen”– ajánlja, ellenében a „félig élőknek, habzó-szájúaknak, magyarkodóknak, köd-evőknek” és a „tökmag-Jankóknak” (Ady). Elég nagy verést kapott a világháborúban ez a „veréshez szokott fajta”, ahhoz, hogy kiegyenesítse derekát, felemelje a fejét, két kezét, mindenki két kezét és keményen dolgozzon. S ismereteket szerezzen, hol, mit lehet keresni s találni. „Recsken aranyat, réz és kénércet, Gyöngyösoroszin ezüstöt, ólmot, cinket, Halimbán, Gánton alumíniumércet, másfelé földgázt, olajt, konyhasót, ásványvizeket”, stb. S nem kis büszkeséggel írja, egyben korholással is: „Hajdúszoboszló forró, jódos, sósvizének szétterülő párái másfél éve hirdetik, hogy mi még akkor sem értjük meg a föld szavát, ha értékét egyenesen a markunkba nyomja. (Szoboszlón évekig felhasználatlanul folyt el a drága gyógyvíz. S nemcsak Szoboszlón, Pesten is.) Mindezekért mondja: „Nem birtokolni kell – még ha okunk is van rá – hanem nekigyürkőzni! A jobboldali szélsőséges politika, amely különösen a 30-as években erősödött fel (Gömbös Gyula), teleharsogta az országot a hamis jelszóval: „Csonka-Magyarország nem ország, egész Magyarország Mennyország!” Pávai tudós józansággal kérdőjelezi meg ezt a gyűlölködést szító politikát és állítja: „Csonka-Magyarország is ország, tégy meg mindent érette, hogy jobban, jól érezd magad benne, munkád után.”(!)

Mit tehetünk hozzá ehhez ma? Azt, hogy a meglévő természeti és szellemi kincseinkkel bánjunk gondosabban, mint valaha, profi módon, – nem úgy, mint a Fidesz politikusszakemberei”, szétverve azt is, ami van s jó – gyarapítva a mára lerongyolódott „Csonka-Magyarországot”.

S a többi helység? Pl. Debrecen? Semmi. „Szokásosan”. De gróf Tisza Istvánnak szobrot emelt, akinek a világon semmi köze nem volt a városhoz.  Pávai gyógyvizet adott, amelyet a város rendre ráfizetéssel működtet. Miközben megalomániás tervekről „álmodik a nyomor”.

De egy szerény Pávai mellszoborért évekig hiába harcolt néhány haladó polgár, nem. Az istennek sem! Inkább a „geszti bolond” (Tisza) „nyomvonalán haladva” rátette egy lapáttal és gróf Wass Albertnek emelt nemcsak egy szobrot, de egy egész dombot. Ha lúd, legyen kövér!

Más helységről és szervezetről nem tudunk. Az ország – és sajtója is - néma Pávai ügyekben. De hangosan verjük a mellünket, hogy mi gyógyvíz nagyhatalom vagyunk. „Nemzeti nagyhatalom”. Ha minden kiválóságunkra így emlékezünk, akkor méltatlanok vagyunk az örökségre. A „nemzeti örökségre”. Ennyit az utórezgésről. (Geológiai fogalom). Bosszúságunkra igyunk egy pohár palackozott gyógyvizet. Egészségünkre! A szellemire is.

Pávai szobra Hajdúszoboszlón

 

Négyessy,

2016. október 9.


Hófehérke és a hét törpe s a mai fekete lelkű törpék

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, ott ahol a kis kurta-farkú malac túr, Dunán innen, Tiszán túl, volt egyszer egy törpeség (MA IS ITT VAN). Az eredeti mesét – gondolom – mindenki ismeri. De ennek a mesének vannak mai szereplői is. Ezért be kell mutatnom őket.

A mese eredeti szereplői:

Kuka – Hapci – Szende – Tudor – Vidor – Morgó - Szundi

 

A mai mesénknek az eredetivel összehasonlítva így fest az „ábrázatja”:

Vidor: Vona Gábor; Hapci: Lázár János; Szende: Szijjártó Péter; Kuka: Kósa Lajos

Tudor: Balog Zoltán; Morgó: Pintér Sándor; Szundi: Polt Péter

A törpék Hófehérkéje: Orbán Viktor