„Nem, semmit sem bánok”

Néhány napja matattam zenei anyagaim között s véletlenűl rátaláltam az  Edith dalaira is. Ezek a dalok olyan szépek, - több mint szépek - emberségesek, hogy azonnal feltettem a lemezt. Kérem, ha kedevük van  jöjjenek velem és hallgassák Önök is  a szerelem, a szertetet dalait.

Ahányszor Párrisba járok, egy nap szerelmemé, Edith Piafé, elmegyek a temetőbe ,ahol mellette is sok jeles sír van, ezeket is megnézegetem  (Editke mellé temették férjét Théo Sarapot is.) Mindig friss virágot találok. Párizs soha sem feledi Őt, mint ahogy a messze idegenből jöttek sem. Edit világpolgár, de velejéig francia. S leginkább egy mélyen érző, a kisemberek világát, hangulatát hűen tükröző énekes zseni. A kis Piaf. A kis Pintyőke. A kistermetű nagyság. Az előadó-művészet óriása.

A címbeli ének szövegét ide írom, mert összefoglalja élete felfogását, s magát az életét is, melyet majd röviden felidézek. Mindez hitelét adja dalai hatásának, éneklése vonzásának.

Non, je ne regrette rien

Non, rien de rien
Non, je ne regrette rien
Ni le bien qu'on m'a fait
Ni le mal; tout ça m'est bien égal !

Non, rien de rien
Non, je ne regrette rien
C'est payé, balayé, oublié
Je me fous du passé !

Avec mes souvenirs
J'ai allumé le feu
Mes chagrins, mes plaisirs
Je n'ai plus besoin d'eux !

Balayées les amours
Et tous leurs trémolos
Balayés pour toujours
Je repars à zéro

Non, rien de rien
Non, je ne regrette rien
Ni le bien qu'on m'a fait
Ni le mal; tout ça m'est bien égal !

Non, rien de rien
Non, je ne regrette rien
Car ma vie, car mes joies
Aujourd'hui, ça commence avec toi

Nem, semmit sem bánok

Nem, a világon semmit,
Semmit sem bánok
Sem a jókat, amiket megéltem,
Sem a rosszakat, amiket megéltem

nekem egyre megy

Nem, a világon semmit,
Semmit sem bánok,
Ez a  fizetség, elmúlás, feledés,,
Nem érdekel  a múlt

Az emlékeimmel tüzet szítottam
Bánataimra, örömeimre

már nincs szükségem
Eltűnnek a szerelmek,
és a borzongás,
Eltűnik örökre
Újrakezdem a semmiről

Nem, a világon semmit
Semmit sem bánok
Sem a jókat amiket megéltem
Sem a rosszakat;  nekem egyre megy

Nem, a világon semmit

Semmit sem bánok
Mert az örömeim, mert az életem
Ma kezdődött: Veled

Életéről. Edith Piaf (Édith Giovanni Gassion) 1915. november 15-én született Párizsban. Apja egy külvárosi, részeges, utcai mutatványos. Egy kígyóember, vagy ami kellett. Aki már hat éves korában munkára fogta Editet. Cérna hangján ott kellett énekelnie mellette, amíg ő „elkápráztatta” a Nagyérdeműt olcsó kis trükkjeivel. Egyik napról a másikra éltek. Edit folyton éhes volt, az apja folyton borozhatnék. Aztán bűzös kiskocsmák mélyén kellett énekelgetnie, míg nem egyszer (mint a mesében) érte ment valaki. Luis Leplée, a Gerny’ mulató igazgatója.

- Érdekes a hangod – mondta – s nagy jövő előtt állsz, ha tanulsz. Mi a neved?

- Edith Gassion – felelte.

- Nagyon rossz művésznév. Legyen Pintyőke a neved. Mert olyan, vagy mint egy párizsi pinty. Piaf. Edith Piaf leszel.

S aztán magához vette és a mulatójában énekeltette. A közönség csak fülelt, közömbösen hallgatta, aztán – hosszú csend után – hatalmas tapsban tört ki. Adottságainak, hangjának, megjelenésének, egész lényének csodáján túl vonzásának oka az volt, hogy dalaiban ott izzott azok fájdalmai és reményei, akikről énekelt egy párizsi csibész, arról, amivel a városbeliek (majd az egész világ) azonosulni tudtak.

Világhírű sikerei mellett „világhírű” megpróbáltatások is érték. Az egyik ilyen a világbajnok boxoló Marcel Cerdan szerelme tragikus repülőgép szerencsétlensége volt. Sokáig hozzá, csak neki énekelte ugyancsak világhírűvé vált dalát (Himnusz a szerelemhez).

Részlet:

Összedőlhet fenn a magas ég, leomolhat minden, ami ép,
egy a fontos, hogy te szeress, minden más, csak semmiség.

Örök életet élhetnél velem, várna ránk a kéklő végtelen,
mert a földi boldogságtól, halhatatlan lesz a szerelem.”

Az 1950-es években jutott a csúcsra. Sorba jelentek meg a lemezei. Dalai azonnal slágerek lettek. (Hymne a l’amour, Exodus, Padam, padam, Milord, Non, je ne regrette rien stb.)

Magánélete azonban nem volt ilyen sikeres. Különböző gondok miatt rászokott az alkoholra. Barátnője – nem akárki, Joséphine Baker, a világhírű táncosnő – keményen figyelmeztette, „Edit, ne piálj!”

- Miért ne? – válaszolt – ettől „üzemelek”! S a félszem is ettől csitul. Tudod te, míly hosszú az út, amíg eljutok a mikrofonig? Mintha Párizsból Rómáig mennék…

- Te vagy a világ egyik legjobb énekesnője, és legjobban megfizetett művésze…

- Fütyölök a pénzre, ha volt volt, ha nem, nem volt. Nem azért állok ki a színpadra, hogy pénzt keressek, hanem hogy szeressenek. Ha ez nem történik meg akkor minek állok oda, miért énekelek? Az életem és a dalaim egy. Így találok magamra. Az énekléssel állok talpra.

Egy autóbaleset nyomán rászokott a morfiumra. 1960-ban már nagyon beteg volt. Mégis énekelt és énekelt. Fiatal férje az utolsó percig gondozta.

- Ha már nem tudnék énekelni – mondta – akkor már nincs miért élnem. Egyébként sem akarok öregen meghalni. Remélem, elébb halok meg, mint hogy elvesztem a hangomat…

Reménye beteljesült. 1963. október 10-én, 48 évesen meghalt.

Negyvenezer ember kísérte utolsó útjára.

Egyik dalában azt mondja: „Olyan nő vagyok, akit egykor majd siratni kell” Igen. Siratunk, drága Edit. Siratlak itt is a Pere Lachais-i sírod mellett és idehaza is. Míg csak élek. S talán mások is. Míg csak élnek. Bárhogyan is éljünk, siratunk, nem bánva semmit. Non, je ne regrette rien…

 

Négyessy

2016. szeptember 23.

 

Ui.: Miért idéztem fel Edith Piaf emlékét? Mert a mai Magyarországon a kisembereknek olyannyira szüksége lenne egy ilyen művészre, mint Piaf, aki vigaszt adna lelkileg is megroppant népünknek. Annyira, de annyira szükségünk lenne Rá. Rád, Edith Piaf. S felidézlek azért is, mert ma a születésnapod van. Éppen a századik. Lásd, még most is emlékezünk Rád. S megismétlem: amíg élünk, mindig.

 

 


„Welszi Gyurka ma is a ringyók farát gyúrja?”

(Robert Burns)

A szegény pórnép világhírű „paraszti bárdja” – Burns kifejezése – dalnoka. Pontos a szó, hiszen műveinek zöme dal, a népdalok mintájára. A népdalokkal először szépen éneklő édesanyja csecsszopó korától kezdve, később pedig tudatosan gyűjtötte azokat.

Robert bölcsője egy parasztkunyhóban, az allovay-i templom közelében  ringott. 1759. január 25-én látta meg a napvilágot, hetedik gyermekeként szüleinek, akik cselédek voltak, majd földbérlők, ahol a gyereket korán munkára fogták.

Magáról ezt írja:

„A falu egyszerű költője, ki eke

mellett az ének mesterségire

faág, kenderike, rigó tanít,

ahogy a bukó naptól búcsúzik,

s lengő pacsirta, lomb-lakó vörösbegy,

szürke lile, mely domb fölött süvölget:

ő is vajon, kit sárkunyhóban arra

neveltek, függetlenségit ne hagyja

kit jókor a nyomor megedzett, hogy kemény

küzdő legyen a balsors tenyerén.”

(Az Ayr hídja)

Közéleti verseit az egyházi és földesúri elnyomás, képmutatás hívta életre. A sok nemes és egyházellenes versei közül két epigrammát idézek: „Mire neked a palota, menj Galloway, keress/ szűk, szennyes, földbevájt odút,/ hisz lelked képe ez.” A papokról így ír: „Ön azt mondja, e papnak szeme hazudik./ Rágalom! E papot megvédem én, uram./ Azt vallják e szemek, hogy gazdájuk gazember / s nem hazudnak, e pap gazember csakugyan.”(Tessék figyelni Balog Z. okt. miniszter  úr!)

A pap-náspágolása mellett a királyokról így vélekedik: Nagyúrt s királyt nem könnyezek meg/ Meghaltak? Hát ezért születtek.” (Erre pedig Orbán kerál úr figyeljen!!!)

Költőnk a vidám kompánia s a lányok mellett szerette az italt is. (módjával). Mit ivott? Természetesen whiskyt. Pintes, „puha”, simulékony whiskyt. Többször megénekli. Aztán megjelenik verses kötete.  Ismert, jeles író lesz. Megnősül. Két évet töltöttek a fővárosban. Az emeletes ház falán emléktábla.

Közben a Skótfelföldön a történelmi hősök nyomába jár (Wallace, Bruce, stb) és hiedelmeket, népdalokat gyűjt. Aztán váratlanul hivatalhoz jut. Kinevezik fináncnak. Nem valami fényes karrier, nem is mindenkinek rokonszenves, de jobb a földtúrásnál.  Új tisztségét meg is énekli. Részlet: „Van csárda-tánc,, kuferces, lánc, / tudunk polkát és fráncot: / de legjobb tánc az ördögé, hogy viszi – a fináncot. Az ördög, az ördög,/ el az ördöggel e tánccal, oda van, oda van, oda van a finánccal”.

Népének életét sok gyönyörű versben regéli el. Közülük egy kiemelkedőt írok ide Arany János fordításában. Kóbor Tamás a címe.

Részlet: „De Tomi tudta, hogy mit, hogy? Ám:

volt ott egy fürge, furcsa lány,

akit most avattak bé a karba

utóbb ismerte Carric partja

mert sok baromfélét leölt,

sok jó derelyét összetört,

sok kárt tőn árpa-, rozsvetésben,

élt tőle a táj rettegésbe.

Az inge finom lenfonálból,

melyet visel még legkorábbról

s bár hossza sértőleg hiányos,

mert különb nincs, célirányos.”

Az életigenlő költő harminchét éves korában, midőn 1795-ben reumás lázat kapott, 1796. július 21-én meghalt. (320 éve.)

Emlékműve Edinburghban – a temetőben.

Nálunk a leginkább olvasott és előadott „Falusi randevú” mellett „John Anderson” című versével köszöntöm Robert Burnst:

JOHN ANDERSON

John Anderson, szívem, John
kezdetben, valaha
hajad koromsötét volt
s a homlokod sima.
Ráncos ma homlokod, John,
hajad leng deresen,
de áldás ősz fejedre,
John Anderson, szívem.

John Anderson, szívem, John,
együtt vágtunk a hegynek,
volt víg napunk elég, John,
szép emlék két öregnek.
Lefelé ballagunk már
kéz-kézben csöndesen,
s lent együtt pihenünk majd,
John Anderson, szívem.

(Szabó Lőrinc fordítása)

Skócia után „ugorjunk át” szeretett hazánkba. Ma. Itt vajon kinek a farát gyúrja, aki gyúrja. Ugyanis, létezik itthon is „FARGYÚRÓ” SZÉLES E HATÁRBAN. Az egyiket bemutatom. Tom-tom Tomi-gyúró.

Egy dologhoz viszont nagyon is ért Tomi, íme:

Cri Amer

Esedezés

Jó Uram!
Ha volnál kegyes farba rúgni,
mert mesterek cserepeiből
kirakott mozaikomat
meglátva
nem tetszett szerény művem.

.

 

Négyessy,

2016. szeptember 24.



Egy „bevándorló” nyugati polgár

A tusnádfürdői ingyencirkuszon felolvasott szégyenteljes hablaty késztet az alábbiak megírására.

Két más dolog mellett – a bevándorlási „veszedelemmel” riogatja hiszékeny híveit I. Orbán király és Erdély fejedelme. A kivándorló bevándorlókkal, akik a közel-keleti térségek háborúiból mentik szegényes életüket. No és kisebbik része Afrikából is, hasonló okból.

De jöhet ám bevándorló Nyugatról  is. Mi elől vándorol be hozzánk s miért? Erre lesz példa – noha kicsit régi, de ma is aktuális Apáczai Csere János erdélyi pap és tudós ember története.

Magyar diákként Utrechtben tanult (az egyetem földszinti folyosóján ma is látható egy hatalmas bronzból készült dombormű a magyar burza ott tanuló diákságát jelképezendő.)


ITT, EBBEN A VÁROSBAN SZERETTE MEG KEDVESÉT, MAJD FELESÉGÉT, AKI A KÉNYELMES POLGÁRI ÉLETMÓDBÓL ELJÖTT VELE  VAD-KELETRE, A  KÁRPÁTOK KÖZÉ.

S mit hozott magával ez a pár? Hozta Nyugat kultúráját, az ott látott-hallott-tanúltakat. Hozta a polgári eszméket és gyakorlatukat. Apáczai ezeket foglalta össze és írta meg híres Enciklopédiájában.

Ki volt ez az ember? Apácán született 1625-ben és Kolozsváron halt meg 1659-ben. Filozófiai és pedagógiai író, a hazai művelődés, tudományosság és nevelésügy úttörője, aki közt szolgáló tevékenységében harmóniát teremtett erdélyi, magyar, európai és egyetemes emberi értékek között.

Felesége Aletta van der Maat pedig hűséges társa, akiről Áprilyi Lajos: Tavasz a házsongárdi temetőben c. versében ezeket írja:

A tavasz jött a parttalan időben
s megállt a házsongárdi temetőben.

Én tört kövön és porladó kereszten
Aletta van der Maet nevét kerestem.

Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom,
s tudtam, elmúlt nevét már nem találom.

De a vasárnap délutáni csendben
nagyon dalolt a név zenéje bennem.

S amíg dalolt, a századokba néztem
s a holt professzor szellemét idéztem,

akinek egyszer meleg lett a vére
Aletta van der Maet meleg nevére.

Ha jött a harcok lázadó sötétje,
fénnyel dalolt a név, hogy féltve védje.

S a dallamot karral kisérve halkan,
napsugaras nyugat dalolt a dalban,

hol a sötétség tenger-árja ellen
ragyogó gátat épített a szellem.

Aletta van der Maet nevét susogta,
mikor a béke bús szemét lefogta.

S mikor a hálátlan világ temette,
Aletta búja jajgatott felette,

míg dörgő fenséggel búgott le rája
a kálvinista templom orgonája.

Aztán a dal visszhangját vesztve, félve
belenémult a hervadásba, télbe.

Gyámoltalan nő - szól a régi fáma -
urát keresve, sírba ment utána...

A fényben, fenn a házsongárdi csendben
tovább dalolt a név zenéje bennem.

S nagyon szeretném, hogyha volna könnyem,
egyetlen könny, hogy azt a dallamot
Aletta van der Maet-nak megköszönjem.

De vissza az Enciklopédiához! Mit is ír ebben? Néhány részlet:

Előbb az indoklásáról:

…nem sokkal később az isteni gondviselés rendeléséből Kolozsvárról Gyulafehérvárra költöztem. Miután itt tanulmányaimat kétszer szomorú hajótörés érte, végre a kitűnő férfiú, Bisterfeld János Henrik úr tanítványainak társaságába kerülve, olyan tanítóra akadtam, aki a tudományok iránt való lelkesedés dolgában előző tanítómhoz volt hasonló. Gyakran saját fülemmel hallottam, hogy mind nyilvános, mind magántanítása alkalmával, nagy szorgalommal és nekibuzdulással ezeket a szavakat véste tanítványai emlékezetébe: „A szentírást az egész enciklopédiának legalább közepes ismerete nélkül senki sem magyarázhatja sikeresen. Annak pedig, hogy szilárd műveltséghez jussunk, nincs hasznosabb módja, nincs előnyösebb útja, mint az, hogy minden dologról rövid vázlatot állítsunk össze, és minden tudomány rövid összefoglalását emlékezetünkbe véssük."

Véssük hát a mi is emlékezetünkbe néhány enciklopédikus gondolatát. Itt most annak csak a korabeli magyarság állapotáról, és a polgári gondolkodás szükségességéről szóló indoklását.:

Gyulafehérvári beiktató beszédében kemény szavakat használ (részlet): „…kénytelen vagyok szemlélni nyomorúságunknak  és közönyösségünknek végtelen tengerét és azt a letörölhetetlen szégyenfoltot, hogy nem csak minden technikai kérdésben idegenekhez kell folyamodnunk, a magunk hibájából, csupa álomkórságbul, úgyszólván teljes meggondoltalanságbul, szamár tunyaságunk miatt, mely nem érzi a nyomorúságot, hogy röviden kimondjam, a mi a nyelvemen van: vakságunk miatt, mellyel az Isten ver bennünket, hogy meg ne lássuk pőreségünket, szegénységünket.”

Máshol még ezt mondja: „…nem nemzetünk barbárságában rejlik benne szerencsétlen elmaradásunk oka, hanem szemléletében, ezen belül az elmaradt közoktatásban.”

Célját így vallja meg: "Nem csak magunknak születtünk, hanem szüleinknek, barátainknak és hazánknak!”

Kedves Olvasóim, a magyar történelem kacskaringói során azt a  polgári kultúrát, amit Apáczai igényel hol támogatták, hol nem. Most inkább hol nem.

Ma azt se tudja a Fejedelmünk, hogy mi fán terem ez a polgári kultúra. Meggyfán, vagy bükkfán? Nem mindegy! Mert, hogy Posványoson se, Felcsúton se ismerik ezt a fogalmat. Egyáltalán semmiféle kultúrát nem ismernek. Csak az erőszak, a bunkósbot „kultúráját”, de azt nagyon. (Bükkfából van!) Ezzel még ki lehet ütni a politikai ellenfeleket is a ringből. Mert rá számolják a kilencet.

Bizonyára ismerik a régi figyelmeztetőt, aki végig megy a falusi utcán és mondogatta: „Kilencet ütött az óra, térjetek már nyugovóra…” Vagy ilyet Felcsúton nem mondott a bakter? (A Beobachter). Nem? Akkor mondom én: kilencet már elütötte az óra, térj már végre Orbán Viktor nyugovóra.  Mert a végén a sötétben orra buksz szegénykém. S vérezni kezd pisze orrod keményen. Jaj. S akkor Tusványosnak, Bálványosnak, Posványosnak is ende. (Tudom, hogy németből gyenge vagy, de oroszban jó. Tehát: konyec.)

De térjünk vissza Apáczaihoz. Ő magyarul mondta, hogy gondolatai nem posványosak. Már korában is voltak követői. Például innen a szomszédból. A cseh-morva Jan Amos Komenszky (Comenius) a „Népek Nevelője”.

De itthon, Debrecenben, Méliusz Juhász Péter is, aki a szószékről prédikálta a polgári eszméket. Ezzel (is) tette piacképessé ezt a poros paraszt, feudális várost. De hol van ma már Méliusznak akár csak egyetlen polgári szava is! Újra hűbéres e város. Kósa feudális uralkodás tette azzá és ezt a hagyományt, folytatják ma is. S a polgári eszmék kushadnak a pad alatt. A templomok padjai alatt (is).

De – említettem – Magyarországon éltek kiváló polgárok, különösen a XIX. végén és a XX. sz. elején, akik polgári gondolkodásukkal megalapozták ennek az országnak a polgári gazdaságát, amit máig élvezhet az ország, vagy élvezhetne, ha nem verték volna szét jó pár létesítményét.

Emlékeztetek azokra a fontos emberekre – üzletemberekre, gyárosokra, tudósokra, művészekre, írókra, zenészekre, stb. akik a polgári gondolatokat hatásosan fejezték ki és megteremtettek egy sor létesítmény is.

Weiss Berthold és Manfréd. Akik építettek egy hatalmas konzervgyárat.

Vagy Pick Ábrahám, aki húsfeldolgozót, szalámi gyárat épített, vagy Richter Gedeon, aki gyógyszergyárat épített.

S most néhány feltaláló:

Wigner J. Szilárd L. Teller E.  Bánki D. Szentgyörgyi A. Stb

Zenészek: Liszt F. Bartók B. Kodály Z. (akik a polgárit és a népit ötvözték)

Írók: Petőfi S. Ady E. József A. Tóth Á. S a prózaírók: Márai S. Konrád Györgyön át Spiróig.

Polgári gondolkodó volt tehát mindahány (a külföldiekről nem is szólva), akikre hatott Apáczai polgári gondolkodása. Aminek legfőbb ismérve a hivatástudat, és a kreativitás. Nos, mindez hiányzott  A POSVÁNYOSI FELOLVASÓBÓL. Ezért Ponta miniszterelnök úr, aki kellemetlen, arrogáns embernek mondta Orbán Viktort, meghívhatná Kolozsvárra s elvihetné a házsongárdi temetőbe, Apáczai sírköve elé. Hátha. Hátha megragad az agyában, hogy ki volt nekünk Apáczai Csere János és gondolkodása. Ha nem   - legfeljebb -  rárogyik az oszlop Fejedelmünk fejére. Nem rossz változat. Kivándorol az életből is. És ekkor már nix ugribugri Posványoson sem. Kivándorol az élete a Mennyek Országába. Ott pedig szentté avatják. Első szentté. Ő lesz az Isten közvetlen helyettese. S ha ő is kihal, felkenik első Istennek. S mellette már ott lesz, Keresztény Semjén Zsolt albarátja is. Micsoda duett! Dei Duett.

A kolozsvári házsongárdi temető. Baloldalon Apáczai sírja.

A MELLÉKELT ÍRÁST AJÁNLOM FIGYELMÉBE Orbán úrnak és Semjén Zsolt Erdélyben poroszkáló úrnak. Ám egyikőjük sem polgár!!!

 

Hajdú,

2016. szeptember 18.


Vona vonul veszedelmesen

A „Veszedelmes viszonyok c. film standfotója

„Veszedelmes viszonyok”. Ez a címe egy erotikus filmnek. De Vonáék vonúlása-nyomúlása-menetelése már ennél is több, veszedelmes politikai pornográfia. Egészében is és részleteiben is fölöttébb pikáns. (Megfilmesítését Gattyán úrnak ajánlom. Biztos siker.) Egyik ilyen – legutóbbi - pornográf történetük a kém-ügy (Kovács Béla). Ha nem lenne kellően veszedelmes, seggecském-ügynek nevezném (Elnézést a szóért) Mibe nem üti az orrát ez a szélsőséges párt! Pedig már puszta létrehozásuk is undorkeltő volt. S amit eddig tettek-vettek, szédítették a jó népet, az maga is újabb, már nem is csak pornográf, de horror is! S köszönhetjük őket jó szüleiknek, a Fidesznek s személyesen Orbán Horror Hektor úrnak. Aki kiengedte a szellemet a palackból, de visszagyömöszölni már nem tudja! Mi több, most már ez a pártvéglény szembefordult „jótevőjével” is, s a harc most már egymás ellen folyik. Folyik, mint ama filmben a… lé.

Orbán hektor úr! Ez bizony öngól a javából. Ilyet csak a felcsúti ARÉNÁBAN LÁTHATUNK.

Itt köröz tehát felettünk ez a feketelelkű dögkeselyű. S rászáll minden dögre. Önökre is, pártjára is, Hektor úr!

Lehet, hogy ez vet véget csak az ellenségeskedésnek? Lehet. De a lovagi párbajban többször megtörtént, hogy a lovagok egymásnak rontván, egyszerre döftek és mindketten lehulltak a porba. (Amelyből vétettek. Ui. ott maradt mindkettő holtan.)

Vona Gábor tehát vonul. Veszedelmesen nyomul. Nem csak idehaza. A  szomszéd országba is. Főleg Erdélyben. Előzni a Fideszt ott is. Gárdistáik ott ájtatoskodnak már a csíksomlyói búcsúban is. Hogy lássák, a „Mindent vissza” jelszót készek vagyunk Árpádsávos zászlóink alatt megtenni.

(„Megmondjuk, megtesszük.”) S tudatták ezt a románokkal is? Mert azok úgy beijednének. Biztosan békéltető küldöttséggel járulnának Vona úr és csapata elé, kegyelemért esengve.

Azt is tessék megfigyelni, hogy milyen módszerekkel dolgozik a „keselyű” Látszólag igen szolidan, de fifikásan. Egy példa. Mátraderecskén Oláh László, „cigány származású” rally autóversenyző (aki ma autószerelő műhelyt vezet), lánya pedig főiskolára jár. Vona Gábort és kisfiát is alaposan megautóztatta már. Csak ez kellett a derecskei  - meglehetősen nagy létszámú cigány telepnek – mind a Jobbikra szavazott. „Ennyi az egész és holdas lett a nyári ég” mondja a korabeli sláger. Ennyi. Így kell ezt csinálni. Így kell navigálni azt az autót. Elvégre verseny ez a pártosdi is. Rally a parlamenti székekért. Majd a kormánykerék, a kormányrúd átvételéért. Így kezdte a példakép, Szálasi Ferenc is. (S azt is tudjuk, hogy végezte. Derűs kilátás Vona úr!)

Gyermekkoromban elterjedt mondóka, nóta volt a következő szöveg:

Egy rabbi, két rabbi,
Megdöglött a főrabbi.
Bátorság! Éljen Szálasi!
Éljen a Szálasi, meg a Hitler!
Üssük a zsidókat bikacsökkel.

Gondolják, hogy ennek a nótának a lényegét ma is meg lehet tenni? A jelek erre mutatnak. Hát, kérem szépen, Fideszke, így állunk. S ezek

nem állnak meg, ezek nyomulnak, veszedelmes viszonyokat teremtve.

Na és ott vannak a mondókában a zsidók. Ők ugye a másik nagy csoport a cigányokon kívül, akiket olyannyira szerfelett szeretnek, hogy „majd megesznek”. Vigyázat, megfekszi a gyomrukat!

Ennyit mára.  A bikacsököket pedig tegyék múzeumba. Örök tanulságul a jövendőnek.

Hajdú,

2016. szeptember 16.



„A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket”

A magyar hadak nem csak „valahol Oroszországban” kanyarogtak a Don vidéken, és kalandoztak a végtelen ukrán-orosz síkon. Kalandozásaink már történelmünk kezdeténél kedvelt harci játékunk volt.  Letelepedésünk előtt a magyar kalandozások szinte teljes Európát benyargalták. Váltakozó sikerekkel. Miközben raboltak, gyilkoltak, amúgy jó barbár módon. Nem hiába járta a mondás e népek között, hogy „A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!” Aztán megmentette. A legutóbbi hazaparancsoló vereséget Augsburgnál szenvedték el kalandozóink, olyannyira, hogy ezer évre leültünk a séhajunkra itt a Duna-Tisza tájon. Az „ültetők” – közismert – Géza fejedelem és István király volt.

Talán – vázlatosan - érdemes felidézni a kalandozások történetét, hátha kiolvasható belőle némi tanulság. (Még „az idők küldötte” számára is. Bár ő nem olvas, inkább felolvas. Íródeákjával íratott szöveget. Amely szédítőbb, és gyilkosabb, mint a magyarok nyilas vágtái. Kivéve az újnyilasokét.)

Nehéz pontosan belelátni egy ezer évvel ezelőtt történt eseménysorba. Különböző forrásokra, iratokra, kódexekre, személyekre hagyatkozunk. A kortársakra. Akik vagy jól látták, tudták a dolgokat, vagy nem. Nagyjából azonban a lényeg megragadható. Ezeket a magyar és külföldi források is erősítik.

Lássuk az első kérdést: miért is kalandoztunk? Különböző okokból. Egyszer „tájékozódásból”, mellette egy kis „megélhetésből”, máskor „felkérésből” (ui. egyes fejedelmek a maguk pecsenyéjét „vendégmunkásokkal” kapartatták ki, bért fizetve csapatainknak.) De kalandoztunk némi előrelátásból is, hogy gyepűink, telepeink biztonságát megerősítsük. Itt-ott szövetségeseket is szereztünk. Erre éppen István keresztény állammá építkezésekor lesz nagy szüksége. Szóval és tettel, jó is volt a sok rosszban. Hírhedté is lettünk, és partnernek is beváltunk, itt-ott. Jó lenne, ha ma is ez utóbbi lennénk. De mai Bulcsú vezérünk inkább a kalandokat keresi. Aztán ne, hogy búcsút mondjon neki mindenki! Nagyon közel állunk egy új Augsburg-i vereséghez!

A második kérdés: hol, merre kalandoztunk? A mellékelt térkép jó szolgálatot tesz:

Le a kalappal (süveggel), s kellő tisztelet a lovaknak. Ennyi utazás egy mai embernek is becsületére válna. A pénztárcájáról nem is beszélve. Őseink ezzel nem bajlódtak. Elvették, ami kellett, nem fizettek. A nyíl kellő nyomaték és valuta volt mindenfelé.

A történések 862 és 970 között zajlottak. Tehát, durván, száz éven át. Az „első körben” 5000 lovas vett részt (ez viszonylag igen magas létszám), a vége felé 10-15 ezerre nőtt.

Híres volt harci technikájuk. Az alábbi ábra segítségével foglaljuk össze:

A fősereg előtt kisebb egység támadást indított. Az ellenség természetesen harcba bocsátkozott. A magyar lovasok hirtelen menekülőre fogták és vissza, a főerőik közepén kinyitott téren át vágtattak, utánuk az ellen, miközben a magyarok a lovon visszafelé nyilazva harcoltak. Az ellen áthaladása után a fősereg összezárt és az ellenség nyomába eredt, hátulról pusztítva azokat.

Most vázlatosan idézzük fel a harcok főbb színhelyeit és tanulságait. Az első – 899-ben – az itáliai kalandozás volt, majd évenként más-más helyen: Bajorország, Szászország, Türingia (909-ben érte első vereség a kalandozókat a bajoroktól). Ez után Frankföld, Lotaringia, Gallia következett. 926-ban volt a híres „Szentgalleni kaland”. Majd Burgundia következett, 934-ben pedig Merseburg, ahol ismét vereséget kaptunk. (Törést nem okozott.)

955-ben aztán már nagyobb baj lett. Augusztus 10-én Augsburg mellett a Lech-mezőn Otto csapataitól nagy vereséget szenvedtünk. A vezéreket, Bulcsút, Lehelt, és Súrt Ottó kivégeztette. A maradék sereg zsákmányt hátrahagyva elmenekült. S ezzel befejeződtek kalandozásaink.

Az augsburgi csatához monda is fűződik. (Egyes körök ma is szívesen használják ennek eszmei „töltését”) Idézem az eredeti forrást.

Kálti Márk, majd Thuróczi János krónikájában (14., 15. század) is megidézett Lehel-monda szerint viszont Lehel és Bulcsú elfogatása és kivégzése során fontos szerep jutott Lehel kürtjének: „A császár azt mondta nekik: »Válasszatok magatoknak halált, amilyent akartok!« Lehel így felelt: »Hozzátok ide kürtömet, amelybe előbb belefúvok, aztán felelek neked.« Odavitték a kürtöt, és a császárhoz közeledve, mikor nekikészült a kürtfúvásnak, erősen homlokon vágta a császárt, kit egy csapással megölt. S azt mondta neki: »Előttem fogsz menni, és szolgálni nekem a másvilágon.« Mert az a hite a szittyáknak, hogy akiket életökben megöltek, azok szolgálni tartoznak nekik a másvilágon. Haladéktalanul lefogták őket, és Regensburgban bitófán megfojtották.”

A kalandozások korát lényegében Géza fejedelem és István királyunk zárta le végre, azzal, hogy letelepítette vérmes népét és az európai gazdálkodás mintájára új, feudális rendszert vezetett be, mely ezer éven át „itt tartotta” a magyarságot. Néha, néha ugyan fel felbuzdultunk, „kalandos” harcokba keveredtünk, de végül is megmaradtunk.

Mígnem elérkezett a XXI. század  s egy új kalandozó vitéz emelkedett ki, úgy is, mint „az idők küldötte” aki ismét el akarja foglalni Európát. Amellyel ma szoros baráti, katonai és gazdasági kapcsolatban állunk. S különösen az utóbbit (az eurót) úgy várjuk tőlük, mint éh tyúk a taknyot (Bocsánat) De az idők küldötte nem szereti, ha neki parancsolnak. Dirigensnek ott van ő, Európa pedig, ha létezni akar egyáltalán – átveszi a magyar szisztémát, vele együtt a magyar forintot. S ekkor ez lesz a fizető eszköz mindenütt.

Az uralom átvételére minden előkészület megtörtént. A nagy kalandozásra a nyilak legyártására a megrendelést, Fidesz közeli cég megkapta. Nagy zsozsó. Az íjakat is megrendelték a Fidesz közeli cég cégeinél. A húrokat ezek cégei. A tegezek gyártását azok kapták, aki tegező viszonyba állnak a Vezérrel. A kardokat a kardoskodók kapták, a bőr páncélokat, azok, akinek volt elég bőr a képükön, a kopjákat pedig az felcsúti polgármester.

A harci kiáltás a régi, „Hajrá magyarok!” De azért, hátha akad jobb, Fidesz közeli írókat megbíztak ötletezéssel.  Az elbíráló bizottság hét főből áll (a hét vezér analógjára). Mind a hét Kerényi Imre.

S ki lesz a kalandozó sereg vezére? Egy Fidesz-közeli személy: alcsúti-felcsúti Orbán Viktor. A hadi terv kész.

A döntő ütközet a Lech-mezőn lesz, Augsburg mellett, ahol revansot kell venni! A győzelem után a sereg bevonul Brüsszelbe, az EU székházat elfoglalja, Barrosót dísz nyílsortűz mellett egy nyílvesszővel kitűzik zászlónak a palota bejárata fölé. Az összes zászlórúdra magyar lobogók kerülnek. Az EU trezorjait Fidesz-közeli cégek szakemberei feltörik, az eurót kiszórják és az iszákokba hozott – meg a nyereg alatt puhított - forint kötegekkel telerakják. Az új pénzről a vezért postán és a szokásos fejléccel, kóddal, levelet küld minden ország vezetőjének. Ahonnan nem jön válasz megbüntetik és Kubatov-listára kerül. De ha meggondolják magukat, jutalmul kaphatnak Erzsébet utalványt. Svájci frank ellenébe.

S akkor „az idők küldötte” – nem szokása – de gondolkodni kezdett. Hogy is volt anno a Lech-mezei csata után? S rádöbbent: haza kellett kotródni a Duna-Tisza tájra. Felszólította hát hadait a hazahúzásra. Közben még kifosztották az útba eső országokat és érkezvén, Géza fejedelem leültette, maga elé „az idő küldöttét” és…itt a vége fuss el véle a XXI. századba. A fundamentalista napjainkba, a Fidesz-közeli cégekkel együtt. S könyörögjünk: O.V. mérgezett nyilaitól ments meg Uram minket!

De a mai magyar nyilasainktól is ments meg Uram minket!!!

 

Hajdú,

2016. szeptember 10.

A fineszes fideszesek nótája: „Sohase mondd, hogy túl vagy már mindenen”

Sohase mondd, hogy túlvagy már mindenen.
Sohase mondd, hogy tovább már nincs nekem.
Mindig van új és még újabb, hát várd a csodát,
De sohase mondd, hogy nincs tovább.

Sohase mondd, hogy túlvagy már mindenen.
Nem jöhet új az életben hirtelen.
Sohase mondd, hogy vége, hogy nem érdekel,
A mindenen túl a minden jön el.

||: Sohase mondd, hogy vége,
Csak azt mondd, hogy ennyi megérte.
S ha megérte, jöhet egy pont,
Mit mondanod kell, ó, mondd! :||

Sohase mondd, hogy túlvagy már mindenen.
Sohase mondd, hogy tovább már nincs nekem.
Mindig van új és még újabb, hát várd a csodát,
De sohase mondd, hogy nincs tovább
.

 

Kedvelt színésznőm, énekesnőm Hernádi Judit. Az ő előadásában szeretem afent idézett nagysikerű dalt. Nem véletlen, hogy megtetszett ez a nóta. A Vezérnek is megtetszett. Mondom is neki, hogy Te se mondd, hogy túl vagy mármindenen. Majd csak akkor, ha eltűntél a nagy téli ködben. (Ugyanis a diktátorok a történelemben eddig mindig törvényszerűen elbuktak. Lásd kedvenc barátodat, Hitler elvtársat.) Akkor majd elénekelheted Te is ezt a nótát, ott a ködben, akkor meg különösen, ha teljesen eltűntél a ködben, s amikor már nem leszel sem ott, sem az elnöki székben. A halálodat nem akarom mondani. Eljön az magától. Vagy nem. Akkor aztán énekelheted – de csak akkor – hogy „túl vagy már mindenen”. S mi is veled énekeljük. Örömmel. Egy könnycseppet sem ejtve. S ezzel így lesz a nemzeted több mint fele is. Akikről azt gondolod, hogy állandóan siratnak téged. Igen, sir a nemzet nagyon sok polgára, mert elvetted a munkáját, az útszélen hagytad őket, pusztítod egyremásra, különböző módon.

Ugyanakkor csókolnak a csókosaid, mert az ők zsebét tömöd, tele nyomod

különböző pénzekkel,  lehetőségekkel, ezzel-azzal, csak hogy könnybelábadtszemekkel lihegjenek érted és csókolgathassák a kezedet, hogy máshol ne mondjam, ugye…

Ama nótát pedig énekeld tovább, tovább, tovább, amíg csak bírja a szuflád. S azután már tényleg „Nincs tovább”. Örökidőkig. Túl a ködön is.

Ám van itt egy másik nóta is, majd utána egy furcsa történet is.

Hiába menekülsz, hiába futsz. 
A sorsod elől, futni úgyse tudsz.
Mert sorsunk nekünk, vagy végzetünk,
Hogy, egymásért szenvedünk.

Hiába gondolod, hogy vége már,
Hiába vagy fölényes és vidám.
Én úgyis tudom, a könny arcodon, 
Még álmodban visszajár. 

Aszerelmesek szíve, gyakran játszik velünk. 
De ilyen szerelemet az élet, hogyha ég, hogyha fáj,
Egyszer ád, csak nekünk.

Hiába menekülsz, hiába futsz. 
A sorsod elől futni, úgyse tudsz.

A ködből egyszer csak elő fut egy embör. Nini! Ki Ő? Hát ki is lenne? A nagy Maffiaállam vezetője. No, akkor kérdezzük meg tőle - ha már így befutott.Amit te e földön, a magyarok földjén, a te népeddel tettél, mért tetted? Nos, ez megér egy misét. Talán még többet is. A főpásztor, bíboros Erdő Péter elvtárs mondja majd feletted az igét, no meg a KDNP vezetői, élükön a szóhordozó, Pálffy Pityókás Pisti. Mit is tettél? Magad se tudod, mert a fellegekbe jársz, élsz. De mi – magyar földi halandók – mi tudjuk. Felolvasni is sok lenne, de a legfontosabbakat azért mondjuk el már. Fényképek is vannak róla. Egy részüket fentebb közöltük. Bár tudjuk, hogy te mindig az igazat mondod – s az ég nem szakadt rád. A képeket azért is közöltük, hogy had lássa a szeretett magyar néped. Hátha a bégetése ezzel is szűnik valamicskét. Bé!  Mú!  Ezt meg a tehenek mondják. Mek – ezt meg a kecskék mekegik. Röf, röf – ezt meg a sertések röfögik. De te azt mondod, juh, juhtúró. Mindjárt más a hangzása. S ezzel még nincs vége a dalnak. Mást is mondogatsz, hogy jó ez a juró, a jen, a jüan, a márka, a dollár.

Ezek ugye nem is olyan gyengélkedő gubák, te pupák.Csak kérni kell, és ők adják.  Csak úgy. Netán a szép szemeidért? Bizonyára. Mert olyan kék.

S itt és így, tényleg nincs vége a dalnak, amelyek oly kedvesek konya füleidnek, meg Mészáros barátodnak. Röf-röf. Ezt meg a disznóitok röfögik. Ti disznók. Delegyen már vége. Végre. Ám még nincs vége. Hajaj! S egy meglepetés: Most olvasom, hogy Felcsúton már felszámolták a szegénységet, a nyomorultságot. Az egész falu gazdag. Hát persze. Élén a polgármesterrel. A helyettesével, Lászlóval, mege-mega…

Nemrég is egy óvodájukban nagy ünnepséget csaptak, ettek ittak – még szép hogy elsősorban a gyerekek. De tellett a polgármester pénzéből, melyet a disznók után kaptak. (Milyen dísz-nóktól? Önökre bízom.) De volt közöttük állat is, na, ott is vót. S ez nem mese gyermekek, óvodások és a többi, gyermeknek nézett felnőttek. Az ünnepségről is van fényképünk. S ezzel zárjuk a tudósításunkat a disznóólból.

 

Négyessy,

2016. szeptember 7.

 

„Bocsásd meg a bűneinket…”

Mottó: „Bocsásd meg a bűneinket, amint mi is

megbocsátunk az ellenünk vétőnek.” (Lukács ev. 11:4)

Ezt mondják a vallások közül sokan. Amiből az is következik, hogy nem minden vallás vallja ezt az elvet. Sőt. Egyenesen azt mondja: öld meg! Ezzel együtt a vallások törvényszerűen létrejöttek és sok jót, de – hát istenem – sok rosszat is elkövettek, elkövetnek. (Lásd pl. a vallásháborúkat. Ma sem lábaltunk ki ebből.)

Bűnügyek. Szóval és tettel mindenkinek bocsássam meg a bűnét?  A keresztény ember általában a Biblia tíz parancsolatának megszegését bűnnek tartja. Néhány jogos is (pl. Ne ölj!), de zömére van, lehet magyarázata a bűnelkövetőnek. Pl. Ne lopj! Jó tiltás, de lehet. hogy az illető megmagyarázza lopásának okát. (Nincs munkája, ő is, gyermeke is éhes, stb.) Megbocsátom neki. Miért kell nekem külső zsebemben hordani a pénzemet. Megérdemeltem. Megbocsátom Vagy: ne paráználkodj! Ez is jó, de ha az „asszony nem fogadóképes”, mert szeretője van? (Legsűrűbben az „elkövető” a legjobb barát.) Megbocsátom. Vagy: ne káromkodj. Igen. De, amikor már  valamiért joggal kipukkanok és elkáromkodom magamat, úgy jó magyarosan, hogy az Isten b…meg – mindjárt elszáll a mérgem. S több megbocsátandót írhatnék még ide, DE, EGYET  NEM BOCSÁTOK MEG: HA VALAKI ALJAS ÉRDEKBŐL, OK NÉLKÜL POFÁN VÁG. VISSZAÜTÖM, KAMATOSTUL. HÁT MÉG HA EZT EGY TELJES NÉPPEL MŰVELIK! (Kár, hogy ezt a Biblia nem tiltja.) Ezt végképp nem bocsátom meg. Nem bocsátok meg tehát az országot ma vezénylő tábornokunknak. Nem, ha kivégeztet, akkor sem. Utolsó szavam is az lenne: nincs bocsánat, hős cincér.

Túl sok szárad ahhoz a lelkeden, hogy megbocsáthatnék. De talán nem is kérnéd. Nem kenyered a kérés, a bocsánat pedig végképp nem. Nem is ismered ezt a szót.

Te a focialista kormány miniszterelnökeként csak az adást ismered a csókosaidnak. Adást pl. focistadionokhoz. (Átadás, passz, öngól.) A te szinted és színtered a focipálya. Ez a mániád. Amely bizony már betegség.

Irány az Alpok, az a bizonyos szanatórium.

Jól ismered, voltál már ott.

Pilinszky írja, hogy az ember ellensége saját magának. Hát, Orbán nagyon az. Öntudatlanul az.  Irgalmat tehát saját magának se tud adni. Hát, még felebarátinak. Különben is csak pénzbarátai vannak, suskus barátok, érdekbarátok.

Orbán hangulatember. Bűnösen az. Tehetsége ezekben a bűnökben virágzik el. Üres a lelke, így csak egy tákolmány ember.  Sok jóból és rosszból tákolták össze. Amelyben a jó elenyész.

Tetszelgő és látszatember. Kitér mindenféle igazság elől. Látszólag igazat ad, szóban, de az ellenkezőjét teszi.  Az igaz nála hamis, a fekete is fehér pl. Magyarország jobban teljesít – szlogen.

Az igazi ember nem tetszeleg. Az igaz ember néma, akár a minőség és az igazság. És az utóbbi egyszer tetten éri.  S nem lesz bűnbocsánat! Nem lesz kegyelem. Nem lesz gyáva menekvés.

Orbán jelen szeret lenni mindenütt. Akár hívják, akár nem. Csillog, villog, rángatja a karját és somolyog. Pénzre vadászik. S ez még egyszer sem jött igazán össze. Az EU kenyerén él, de szidja kenyéradó gazdáját. Ezt a kutya sem meri megtenni. Nem mar a gazdája kezébe.

De ha nagyritkán üzletet is köt, az régen rossz nekünk. Lásd Paks II. A gatyánkat is ráfizetjük.  De sajnos túlkésőn derül ki, hogy Moszkvából hazafele is már meztelen volt a király! Népe pedig lesz. Hogy élünk így pőrén királyunk alattvalóiként drága honunkban?

Igen, ennek a királyfélének létezése nyomában a szegénység, a munkanélküliség, a közöny, a szolgalelkűség, a félelem jár. Út árkában hagyott emberek. Beletaposott páriák.

Királyunk – önmagának sem vallja be – de permanens pánikban él. Kihűlt lélek dideregtetheti. Ezért ül visszafelé a lovon. Ezért megy visszafelé a történelmi úton, időben, minden rosszat felszedve a már eldobált ócska szennyesből. Guberál. Veszélyesen válogat. Csak egy bizonyosat tud: visszamenni. Ott még nagyobb tereken uralkodni. Ez a vágya.

Elhagyja a hazát? A folyton szajkózott hont? Hát igaz hazafi az ilyen? Fennhéjázva nem lehet valaki igaz hazafi.  Hazát csak alázatosan lehet, s szabad szeretni. Ahogy a népdalok, ahogy az Evangélium, ahogy Homérosz az Iliászban. Részvéttel. Nos, ez a szó, ez a fogalom nem szerepel királyunk szótárában. S ezt bizony az isten sem bocsátja meg neki.

Van tehát egy embernek mondott lény, aki nagyon gyáva, elmegy, elfut a gondok elől s azt akarja, hogy én is gyáva legyek. Hogy uralkodjon rajtam. Rossz helyre csengetett. Kinyitottam az ajtót. De elfutott. S meg sem állt a Tien Sahnig.

 

Négyessy,

2016. szeptember 5.


Polt Péter főügyész ur-uracska-racska lebukott, nem azért, mert dadogott

Helyszín: Egyetem Pesten, joghallgatókat képző „próba-terem”. A karzaton joghallgatók, szülők, s még valaki, akit nem látok pontosan, hátul sunyít.

Jöjjön a történet:

Elővezetik a vádlottat. A vádlott áll. A bíró előbb megkérdezi a nevét:

- Po-po-polt Pé-Péter. De előtte tessék odatenni, ho-hogy dok-doktor.

- Igen. Született?

- E-ezer ki-kilencszázban.

- Pontosabban?

- Már-márciusában.

- Hányadikán?

- Az id—idusán.

- Szóval 15-én?

- I-igen.

- Ezen a szép napon illik ilyen bűnit elkövetni?

- Hát-hát ha éppen…

- Ön tetteti, vagy igazán dadog?

- Da-dadadogok, ké-kérem szé-szépen

- Családi eredetű, vagy csak úgy kapta, mert beteg lett?

- Ka-ka-kaptam.

- Jó. Gondolja, hogy politikai okból dadogtatják?

- Há-hát le-lehet, ké-kérem szé-szépen.

- Miért?

- Az-azt nem nem mo-mondhatom meg, ké-kérem.

- Miért?

- Me-mert meg-megharagszik a Fő-Főnököm.

-  Ki az Ön főnöke?

- E-ez ké-kérem szé-szé-pen ti-titok.

A bíróság előtt nincs titok!

- A-az  lehet, de, de... (s itt a szája elé tette a kezét s csak annyit mondott, hogy pisszt.)

- Ne pisszegjen itt kérem! Tessék megmondani a nevét.

- Ha ha ra-ra-ragaszkodik ho-hozzá, meg-megmondom. De csak annyit, hogy Felcsúton la-kik, néha és stadion is van a háza mellett. De nagy ám. Ti-tizenöt e-ezer embör is elfér benne!

- Elég. Nincs mit tovább beszélni. Engedjék el! – szólt a bíró és a bűnöst elengedték.

Így nyert pert az áldadogó bűnös.


Hajdú,

2016. augusztus 28.

Szent István király névnapjára ÉS Szent Orbán kerál névnapjára

Bevezető. Amit illik tudni Róla.


I. (Szent) István, születési nevén Vajk (969 körül – 1038. augusztus 15.) az utolsó magyar nagyfejedelem és az első magyar király. A keresztény magyar állam megteremtője, az egyik első magyar katolikus szent, a magyar és az európai történelem kiemelkedő alakja.

Liudolf Gizellát, II. Henrik bajor herceg lányát 995 körül vette feleségül. Már apja, Géza 997-es halálától magyar fejedelem, majd 1000 karácsonyán történt megkoronázása által "Isten kegyelméből" Magyarország királya. A magyarok országát, a magyar törzsek szövetségéből kialakult nagyfejedelemséget egységes keresztény királysággá szervezte át. Ez az államalakulat 1028-tól az egész Kárpát-medencére kiterjedt és a 20. századig fennmaradt. Az általa meghirdetett új politikai irányvonalnak ellenszegülő magyar törzseket fegyverrel és békés úton egyaránt hódoltatta, az ellene irányuló lázadásokat leverte.

Az ezeréves magyar törvénytár az általa alkotott törvényekkel kezdődik. Az állam-szervezet kiépítésével párhuzamosan megszervezte a magyar keresztény egyházat, ezért ő és utódai viselhették az apostoli király címet. Magyarországon minden év augusztus 20-a, 1083-a székesfehérvári szentté avatásának évfordulója 1771 óta – kisebb-nagyobb megszakításokkal – nemzeti ünnep. Külföldön, mivel halála napján Nagyboldogasszony napja van, az azt követő napon, augusztus 16-án ünneplik. Mumifikálódott jobb keze, a Szent Jobb jelentős magyar nemzeti és katolikus ereklye.

Ennyit legalább, amit illik tudni Róla. S még néhány dolgot hozzáfűznék. Az Ő példáját követve építetett ez az ország TÖBB KATOLIKUS ÉS REFORMÁTUS (Stb.) TEMPLOMOT is. Ahol ma a papok a híveik után (vagy előtt) a kormányzatokat nyalják-faljá. (Sokszor egyéb helyeken is nyalakodnak!) Szép hazánkban is. Ebben jól teljesít Magyarország!

S most a másik szereplőről.

„Szent Orbán kerál, az I. Fülkeforr kerál" (Parti N. L. elnevezése.)

Született ekkor meg ekkor. De minek? A hősködésnek, a rohangálásnak (országból országokba, meg vissza)? Na ne! Ebből talán elég lenne Felcsúttól  Alcsútig meg vissza futkározni. Jót tenne az egészségének. De csak akkor, ha nem hagyja abba élete végéig. Ennyi talán elég lesz, a többit majd elmondja ott Fenn! Az arkangyalok talán meghallgatják, mert az Isten nem fogadja Őkegyelmességét!

Ennyi. Több szót tőlünk sem érdemel. Hát a magyarok túlnyomó többségétől? Még ennyit sem. Hiszen lassan már kifolyatta még a vérüket is! Kirabolta az országot, tömeges szegénységet hozott, elvégre Magyarország jól teljesít! Nem?

Orbán kerál névnapjára azt kívánom, amit ő a kinek is? Olvasóimra bízom a megfejtését.

 

Hajdú,

2016. augusztus 20.


Orbán Viktor majom a családba

A mi kedvelt majmunk már nem Charlie, hanem Viktor. Igen, ez olyan családias név. De ez a mi Viki gyerekünk az őserdőben él, fáról-fára ugrál (s országról országra) és banánon él, bár a túrót, pontosabban a júrót jobban szereti. (Nem is tudom, hogy kiről van szó, kedves Olvasóim talán kitalálják.)

- Nyilatkozzon Viki úr.

- Igen. Én a banánt jobban szeretem, mint ti.

- Miért?

- Azért mert az jobb, mint a száraz kenyér, amit a magyarok jórészének adtok.

- Jé, hát ezt is tudja? Honnan tudja?

- Járok én elvtársak a nép között s magam tapasztalom. S tapasztalok még több dolgot, köztük disznóságokat is. S ezeket majmolják a többiek is, állatok, emberek stb.

- S egyedül jár? Nem fél, hogy egyszer kupán ütik egy foci kupán kapott serleggel?

- Én gyorsabb vagyok, visszaütök és utána felmászom a fára. Ezek nem tudnak utánam mászni. Csak a nép nyakára.

- Mivel, hogyan?

- Adókkal, elbocsátásokkal, leépítésekkel stb. Munkahelyek pedig nuku.

- Ezt is tudja?

- Igen, s még azt is, hogy ők pedig gyarapodnak, épületeket vesznek-adnak, földeket ajándékoznak, de csak a csókosaiknak. Meg stadionokat is építenek, a nép pénzéből, de közönség az nincs bennük. Meg még stadionokat is építenek tucatjával, a nép pénzén Szőlőskerteket adnak, persze csak annyit amennyit az átlgemberek kapnak

- Ön szereti a szőlőt:

- A banánt szeretem. A banánt. Teccik érteni? S most tessék velem jönni, elmegyünk egy gyárba. Megmutatok Önnek valamit. Elmennek. A gyár kapura felírták: Munkásokat keresünk. Nyitnánk a kaput. Zárva. Csengetünk. Semmi. Pedig mi jelentkezés miatt jöttünk. Még egy csengetés. Kicsoszog egy üreg kapus, mondjuk neki, hogy munkásfelvételre jöttünk. Az öreg végigmér bennünket és szótlanul visszamegy. Ismét csengetünk. Lassan újra kicsoszog s kérdően néz ránk, majd megszólal, az előbb már mondtam, nincs fel-vé-tel!

- Miért?

- Mert a gépeket eladták, a gyár kapura pedig most írják rá, hogy az egész gyár eladó.

Jaj. Csak nem? Miből lesz nekünk keresetünk, s egy kis kenyerünk?

- Ezt én nem tudom. Kérdezzétek meg a kenyéradó gazdátoktól!

- Hát ilyen is van? Eddig csak a csókosainak adott. A nép egy részének pedig még egy kis kenyérmorzsája sincs!

- Ez lehetetlen.

- Menj a nép közé és ezt is nézd meg.

- Megyek, ha merek. Ui. a titkos szolgálat esetleg követhet.

Legrosszabb esetben felmászom a fára. Oda nem mernek követni. Hi-hi-hi!

- Várjon még egy kicsit, van még néhány kérdésem.

- Tessék.

- A kenyéradó gazda kiknek osztogatja a pénzt, ha nem a szeretett népének?

- Ön naiv ember. Elmondom, hogy kinek, kiknek. Először is magának, mert nagyon szereti a pénzt, főleg a júrót. Továbbá a csókosainak, akik akkor azt tesznek, amit a főnök diktál. Ezután a gombnyomatóinak a parlamentben. Ennek a nyomogatásnak, nyomulgatásnak már hagyománya van szép hazánkban. Árpád apánk, midőn benyomult a Duna-Tisza közé, aszonta, na ez a hely éppen nekünk való és letelepedett az ő népével együtt ide.

- Van valakinek ehhez hozzászólása? Van bizony, a környező népeknek volt.

- Pedig ismétlem. semmi közűk hozzá, kik és miért telepednek ide.

- Már hogyne volna közük. Az új Árpád – nevezzük felcsúti gyeröknek – van  Elvégre és felvégre ő a fejedelem!

- Úgy gondolod?

- Igen. Tudod, hogy volt már itt egy viki, vitéz nagybányai Horthy miki, viki. S volt neki egy szövetségese is, valami Adolf (viki, aki diadalt akart minden népen aratni). Ezt a komát szövetségesének tartotta és kötelme alapján a második világháborúba katonákkal segített a világot megverni akarót.

- Ne mondd. Sikerült neki?

- Neki sem, a magyaroknak sem, mindössze annyit sikerült elérnünk, hogy kétszáznyolcvanezer katonát veszítettünk el a háborúban. Mi.

- Ez bizony szép summa. Gondolod, hogy a mi Vikink is követi az elődjét?

- Ő a példaképe, s meg jó pár diktátor.

- Ebből bizony baj lesz!

- Nem lesz. A bajok elől felmászik a fára. Elbújik, mert gyáva.

- De mindig azt mondja ő a Hős. Vagy mégsem?

- Sajnos nem. A nagyon szeretett magyar népét a padlóra fektette. Hősiesen.

– S a nép ebbe belenyugodott?

- Bele. Mert ez egy birka nép (tisztelet a kivételeknek).

- S ha mégsem nyugszik bele a népe?

- Mondom, gyáva és felmászik előlük a fára. S ott éldegél a majmok között, ide-oda ugrálva.

- Végül megkérdezem, hogy elkísérhetem erre a sétára?

- El.

- De csak akkor megyek veled Viki, ha megígéred, hogy ezt a felcsúti gyerököt is elhozod magaddal.

- Ha gondolod…

- Igen így gondolom.

- Oké! Pacsit rá!

 

Hajdú,

2016. augusztus 14.

Címkefelhő
Legfrissebb hozzászólások
  • Horváth Zoltán: Korrekt írás! Köszönöm!
    (2014-04-13 16:18:40)
    Özv. Horthy Istvánné manifesztuma a magyar néphez
  • hajduarpad: @: Köszönjük észrevételeit. Egyetértünk. - levélben külön is válaszoltunk - A lényeg: talán eljön az idő, amikor a progresszió érvényre jut. Szívélyesen üdvözli Négyessy
    (2012-09-12 10:51:21)
    Önkormányzati iskola egyházasítása
  • E István: Csak egy ötlet.
    Tudomásom szerint az egyház határozatlan időre kapta az intézmény fenttartási jogát.
    Abban is biztosak lehetünk, hogy a töbség egyház mentes iskolát akar.
    Ha az előbbieket figyelembe veszem: Kellő nyomás hatására, Debrecen szabadon visszaveheti az intézményt!!

    Most jön az igazi kérdés:
    Mért nem áll senki a csapat élére, érvényt szerezve a többség akaratának??? Talán hiányzik a rátermetség, (nem hiszem)?
    Gyávák és megtörtek az érintettek, (ezt döntse el mindenki maga)?

    Sajnos később már elszáll a lehetőség, mivel egyre több egyházpárti tanuló kerül az iskolába!!

    TALÁN TUDATNI KELLENE A SÁFÁRKODÓKKAL HOGY AZ IGAZI FENTARTÓK AZ ADÓFIZETŐK!!!

    (Csak azt szeretnénk hogy a többség akarata döntsön!)


    (2012-09-11 21:40:58)
    Önkormányzati iskola egyházasítása
  • hajduarpad: Köszönöm a levelét s kritikáját is. Elfogadom, mert pontatlan az a rész. A XVI. sz.i érelmezést a három halomra azóta sem használják, egyetlen érától eltekintve, s ez a Horthy-rendszer. Mint leventének (és iskolásnak is)ezt tanították. Ez akkor aktuálpolitikát szolgált (irredentizmus). Egyébként, ma, Orbánék ugyanezzel álltatjál magukat. "Csak" ezt nem írták bele az alkotmányukba. Szívesen megtették volna. A cezarománia súlyos betegség. S fertőz! Üdv.HÁ.
    (2012-07-19 13:50:30)
    „Hol vannak a katonák?” II.
  • System32: Köszönöm ezt az írást, igen elgondolkodtató volt.
    Bár a legvége eléggé sántít, ha a író kicsit jobban ismerné címerünket, tudhatné, hogy a 3 halom nem a Tátra Fátra Mátra, ez egy hibás belemagyarázás, javaslom a utánajárást és az ismeretek bővítését. Továbbá ez min a mai napig szerepel a címerünkben, tehát nem nevezhetjük irredenta emlékműnek...
    (2012-07-19 09:50:55)
    „Hol vannak a katonák?” II.
  • Hajdú Árpád: @hajduarpad: Bocsánatot kérek, egy másik gondunkat megírt (belpolitikai) szösszenetre válaszoltam,tehát figyelmetlenül. Az Ön egyetértése a magyar-szlovák viszonyról szól. Ebben tökéletesen egyetértünk. A cikk mindent elmond a lényegről.Mindkét félnek megértőbbnek és aktivabbnak kellene lenni, Országh Pál szellemében. Még egyszer, elnézést. Hajdú Á.
    (2012-05-27 17:46:07)
    „…az igaz ének”
  • hajduarpad: @: Örülünk egyetértésének. Kezdeményezni a hatalmon lévőknek kell. Ha komolyan gondolják, hogy viszonylag a teljes magyar lakosság egyetértsen és elinduljunk a polgári úton. A fundamentalizmus sehova sem vezet. Pontosabban a teljes gazdasági és szellemi leépüléshez.Üdv.
    (2012-05-27 17:09:37)
    „…az igaz ének”
  • Sőregi Dezső: Örömmel olvastam „…az igaz ének” című blogot, melyet ma (2012. 05. 27.) találtam meg! Teljesen egyet értek a leírtakkal, annak záró megállapításával, azzal, hogy "EGYÜTTMŰKÖDÉSRE ÍTÉLTETTÜNK"! Ennek a tudomásul vételéhez viszont nagyon kellene az - IGAZ SZÓ - mind két oldalon. Ma már nem elég, hiábavaló a sérelmek felemlegetése, azok vég-nélküli ismételgetése, már megértés, előremutató tettek kellenének közös dolgaink rendezéséhez és nem egymásra mutogatás. Ezek vezethetnének el a kölcsönös megértéshez, egymás kölcsönös megbecsüléséhez. Sőregi D.
    (2012-05-27 14:41:22)
    „…az igaz ének”
  • hajduarpad: @:
    http://hajdu-negyessy.blogger.hu/2012/03/06/a-hevizek-atyja#c17625
    (2012-04-05 18:36:33)
    Borító
  • hajduarpad: Kedves Oláh Anna! A Pávai megemlékezés a blogírás szabályai szerint alaposan elválasztott. Itt nincs közük Petőfiék ügyének Pávaihoz.Tiszteli Hajdú.
    (2012-03-24 17:59:26)
    „A Hévizek Atyja”